Ismétlés a nyertes osztállyal

 

A Nébih 2018-ban rendezte meg első Maradék nélkül online kvíz versenyét élelmiszerpazarlás-megelőzés és élelmiszerbiztonság témakörben. A 2018-as vetélkedő nyereménye egy egyhetes tematikus nyári tábor volt Szilvásváradon, amelyen a két legügyesebb osztály vett részt. Fél évvel később az egyik nyertes osztálynál jártunk.

 

Igen jeles alkalomból látogattuk meg a tavalyi online vetélkedőnk egyik nyertes osztályát: az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola új tankonyháját és játszóterét Böjte Csaba szentelte fel 2019. január 21-én. Az ünnepséget követően 3 osztálynak tartottunk Maradék nélkül bemutató órát, amelyek közül egyik a tavalyi 2. helyezett 7. b osztály volt.

 

 

 

A 2018-as nyári táborban bőven volt alkalmuk játszva megismerkedni az élelmiszerpazarlás témakörével, s az osztály ismét bizonyította, hogy tudásuk csak gyarapodott, hibátlanul válaszoltak a kérdéseinkre és csillogtatták meg az élelmiszerpazarlással kapcsolatos ismereteiket. Bár évfolyamtársaik nem részesültek egyhetes „kiképzésben”, hasonlóan remekül szerepeltek a foglalkozásokon.

Köszönjük szépen az iskola vezetésének a meghívást, hogy részt vehettünk e jeles eseményen!

 

 

A nyertes osztály tavalyi nyári táborról szóló beszámolóját itt olvashatjátok: https://sztmi.hu/intezmenyeink/szent-miklos-gorogkatolikus-iskola/sztmi-hirek/420-maradek-nelkul-tabor

 

Az idei online kvíz verseny 2019. március 11-én veszi kezdetét, amelyet követően 2 hétig lesz lehetőség válaszolni az elméleti fordulók kérdéseire.

 

A vetélkedő ezen az oldalon érhető el: http://maradeknelkul.hu/kviz/