Adományozásra buzdítja az „élelmiszerhalmozókat” a Nébih és az Élelmiszerbank

 

Adománygyűjtési akciót indít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. A program célja, hogy a koronavírus járvány miatt a lakosságnál felhalmozott, de fel nem használt élelmiszertartalékok még a lejárati időn belül eljuthassanak a rászorulókhoz. A szervezők 2020. június 16-ig országszerte 89 átvételi ponton várják a tartósélelmiszer-adományokat.

 

A koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet sok háztartásban az élelmiszertartalékok felhalmozásával is járt. A járványügyi intézkedések enyhítésével együtt most itt az ideje átnézni ezeket a tartalékokat, hogy lehetőleg semmi ne menjen veszendőbe.

 

A Nébih és az Élelmiszerbank arra buzdít mindenkit, aki úgy látja, hogy van olyan tartós élelmiszer az otthonában, amit a lejárati idejéig már nem fogyaszt el, gondoljon azokra, akik segítségre szorulnak. A program részeként a Nébih és az Élelmiszerbank országszerte több átvételi pontot is „nyit”, ahol a lakosok 2020. június 16-ig leadhatják az adományaikat. Az átvételi pontokról (térképes és kereshető formában) az alábbi oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők: https://portal.nebih.gov.hu/adomanyozas.

 

Fontos, hogy csak bontatlan, azaz az eredeti, sértetlen bolti csomagolásban lévő tartós (minőségmegőrzési idővel rendelkező), hűtést nem igénylő élelmiszerek, például tészta, liszt stb., adhatók le. Az adományozható termékekre vonatkozó további szempontokról alább olvashatnak bővebben. Természetesen az akcióban azok is részt vehetnek, akiknél nincs felhalmozott élelmiszer, de kifejezetten e célból vásárolt tartós élelmiszerekkel mégis szeretnék támogatni a kezdeményezést.

 

Az összegyűlt tartós élelmiszereket az Élelmiszerbank partnerszervezetei juttatják majd el a rászorulóknak.

 

Az adományozási programot nem csak élelmiszerrel, hanem más módokon (például önkéntes munkával, pénzbeli felajánlással) is lehet segíteni: https://www.elelmiszerbank.hu/hu/hogyan_segithet.html

 

A lakossági adományozási program 2020. június 16-áig tart.

 

 

Lényeges információk:

  • Milyen élelmiszereket adományozhatok?

Olyan élelmiszert, amelyet Te magad is jó szívvel elfogyasztanál, s amely az alábbi feltételeknek megfelel:

–          Legális kereskedelemben vásárolt

–          Csomagolt élelmiszer, az eredeti bolti csomagolásában

–          A csomagolása nem sérült

–          Tartós, vagyis minőségmegőrzési idővel rendelkezik

–          A minőségmegőrzési idejéből még legalább 1 hét hátravan, amikor átadod

–          A termék nincs felbontva

–          Nem fagyasztott vagy hűtést igénylő élelmiszer

–          Nem házi készítésű élelmiszer

–          Van rajta magyar nyelvű felirat

–          Nincs rajta szemmel látható szennyezés

–          A gyártói ajánlásoknak megfelelően tároltad (általában: hűvös, száraz helyen)

–          Semmilyen szempontból nem tűnik gyanúsnak számodra

 

Az élelmiszerbiztonsági szempontok azért ilyen fontosak számunkra, mert az adományodat rászorulókhoz juttatjuk el. Vannak köztük gyerekek, idősek és legyengült immunrendszerű személyek is. Azt szeretnénk, hogy az adomány igazi segítség és öröm legyen számukra, ne pedig kockázati forrás.

 

  • Milyen élelmiszert célszerű adományozni?

Bármilyen olyan élelmiszert, amely a fenti szempontoknak megfelel, és felesleg van belőle, ami valószínű, hogy nem fog elfogyni a minőségmegőrzési időn belül. Az sem baj, ha nincs otthon ilyen élelmiszer, ha szeretnél segíteni, vásárolhatsz is kifejezetten adományozási szándékkal, és behozhatod hozzánk!

Ideális termékek: liszt, cukor, rizs, étolaj, száraz tészta, konzervek, száraz hüvelyesek, tartós tej, csokoládé, édes és sós tartós sütemények (keksz, ropi, sajtos tallér stb).

 

  • Hol és mikor adhatom le az adományokat?

Az adományodat személyesen adhatod át a programban résztvevő szervezeteknél.

  • Az adományodat a Nébih központi telephelyénés a Magyar Élelmiszerbank Egyesület partnerszervezeteinél adhatod át: a lista a https://portal.nebih.gov.hu/adomanyozas oldal gyűjtőpont keresőjében található.
  • Az adományozók nevét és lakcímét az adomány átvételekor rögzítjük, ezzel biztosítjuk a felajánlott élelmiszerek esetében a nyomon követhetőség elvét. Továbbá a megadott címre az adományozási program végén emléklapot postázunk. Az adatokat a Nébih kezeli az Adatkezelési tájékoztatóban rögzített feltételek szerint. Az adományozási program lezártakor a megadott személyes adatokat megsemmisítjük.

 

  • Hogyan jutnak el az élelmiszerek a rászorulókhoz?

Az adományokat a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és partnerszervezetei juttatják el a rászorulókhoz. Ők egyébként is ezzel foglalkoznak nap, mint nap. A különbség csak annyi, hogy most a vállalatok felajánlásai mellett a lakossági adományok is bekerülnek a csomagokba. Ha bővebben is érdekel a téma, jelentkezz önkéntesnek!

 

  • Hová fordulhatok, ha további kérdésem van az adományozási programmal kapcsolatban?

ÉLELMISZERBANK ELÉRHETŐSÉG

e-mail: elelmiszerbank@elelmiszerbank.hu

telefon: 06 1 261 3991

 

NÉBIH ELÉRHETŐSÉG

e-mail: maradeknelkul@nebih.gov.hu

telefon: 06 30 171 3689