Beszámolónk a Campus Fesztiválról

Július 21-24. között Debrecenben került megrendezésre a Campus Fesztivál, ahol kiállítóként a Nébih is részt vett. Az eseményen a Hajdú-Bihar megyei Élelmiszermentőkkel együtt hívtuk fel a figyelmet az élelmiszerpazarlás fontosságára és arra, hogy mit tehetünk ellene.

A fesztiválon a legfőbb célközönségünk a fiatalok voltak, de a gyerekektől kezdve az idősebb korosztályig sokan megfordultak a Maradék nélkül standjánál, ahol többek között egy rövid kvízt tölthettek ki a résztvevők az élelmiszerpazarlással kapcsolatban.

A kvízben szó esett a komposztálásról, a fogyaszthatósági időről és az élelmiszerhulladékok típusairól is. Azok számára, akik szerettek volna jobban elmélyedni a témában Nébih oktatási kiadványokat biztosítottunk és részletesen beszélgettünk az élelmiszerpazarlás megelőzéséről.

A kvízt mintegy 400 fő töltötte ki, a kitöltők pedig ajándéktárgyak közül válogathattak. A helyes kitöltők között értékes nyereményeket sorsoltunk ki, például Nébih-es ajándékcsomagot és ételutalványokat.

A standhoz érkező gyerekek körében a legnagyobb sikert a csillámtetoválás aratta, de sok felnőtt is szívesen viselte magán a Nébih, illetve a Maradék nélkül színes logóját a fesztivál ideje alatt.

Ezen kívül a résztvevők a Maradék nélkül Instagram keretével is készíthettek fényképeket.

A négy nap alatt nagyjából 2-3000 érdeklődő állt meg a Maradék nélkül standjánál és bővítette tudását az élelmiszerpazarlással kapcsolatban. Reméljük, hogy a fesztiválozók, akik megfordultak nálunk, tanultak a kvíz kitöltésével és új információkkal gazdagodtak!