A becsomagolt igazság: Nébih Kerekasztal az egyszer használatos műanyag csomagolóanyagokról

 
Az egyszer használatos műanyag csomagolóanyagok kivezetése volt a témája a Nébih hatodik Kerekasztal rendezvényének 2021. március 25-én. Az online előadások és a kerekasztal-beszélgetés során az élelmiszergyártás, a kereskedelem, a vendéglátás és a hatóság képviselői mellett a csomagolástechnológia területén jártas szakértők is bekapcsolódtak a szakmai egyeztetésbe, amelynek középpontjában a vásárlók szempontjából is kívánatos megoldási lehetőségek álltak.
 
Habár az élelmiszerláncban felhasznált csomagolóanyagok mennyiségének csökkentése félreérthetetlen társadalmi elvárás, nem szabad elfeledkeznünk azok élelmiszerbiztonsági és minőségmegőrző szerepéről sem. A fogyasztói felmérések azt mutatják, hogy az élelmiszerek csomagolásának környezeti hatása jelentős aggodalommal tölti el a fogyasztókat. Ez az aggodalom olyan erős, hogy a csomagolás környezetterhelését sokszorosan túlbecsülik a termékéhez képest, amelyet a csomagolás védeni hivatott.
 
Ugyanakkor a szakértők által ismertetett kutatási eredmények egybehangzóan bizonyítják, hogy az élelmiszercsomagolás az élelmiszerek romlásának késleltetésével hozzájárul az élelmiszerpazarlás csökkentéséhez. A két hatás mérlege alapján megállapítható, hogy a csomagolóanyagok környezeti hatásánál sokkal jelentősebb a csomagolás hiányából eredő élelmiszerpazarlásból származó környezeti teher.
 
A VI. Nébih Kerekasztal tapasztalatai megerősítették, hogy a kérdéskör komplexitása ellenére szükségessé vált a fenntarthatóbb, élelmiszerbiztonsági szempontból is megfelelő új élelmiszercsomagolási és hulladékhasznosítási megoldások kialakítása, amely az élelmiszerlánc-szereplők és a fogyasztók közös érdeke.
 
A rendezvényen elhangzott előadások az alábbi weboldalon érhetők el: https://portal.nebih.gov.hu/kerekasztal