Élelmiszerországban vidám volt az élet. Ropogós kenyerek, derűs dinnyék, kuncogó kukoricák éltek együtt békében. Ott minden falat érték volt, semmi sem ment veszendőbe. De az emberek világában nem így mentek a dolgok…
Ott mindent megvettek, amit megkívántak, aztán kidobták, amit meguntak, vagy amiből túl sok lett. A félig megevett pizzák, lejárt joghurtok, fonnyadt saláták sorra végezték a szemétben. A tárgyakkal sem bántak jobban – a Földön egyre csak nőtt a hulladékhegy, és a levegő is egyre szennyezettebb lett.
Az Élelmiszerországban lakó falatok ekkor döbbentek rá: ők is fogynak. Napról napra egyre kevesebben lettek. A kenyércsaládok ritkultak, a krumplik már csak legendákat meséltek a régi időkről. Ekkor az ételek tanácsot hívtak össze.
–„Üzenjünk az embereknek!” – kiáltotta Muszka, a mazsola.
-„Figyelmeztessük őket, hogy ha így folytatják, nem marad étel sem nekik, sem másnak!”
A kolbászok füstjelekkel akarták az emberek tudtára adni de végül Karamella néni, a legöregebb és legbölcsebb cukorka, így szólt:
– „Régen volt egy édesség, amelybe üzeneteket rejtettek. Úgy hívták: szerencsesüti.”
–„Ez az!” – lelkendeztek. – „A gyerekek szeretik az édességet. Talán ők megértik az üzenetet!”
Egy napon két jó barátnő, Luca és Mira, épp a suli udvarán uzsonnáztak. Luca anyukája újfajta nasit sütött: szerencsesütit. Luca épp feltörte, amikor a cetlin ezt olvasta:
„A pazarlás fáj. Segítsetek nekünk, mielőtt végleg elfogynánk.”
–„Ez most valami játék?” – nevetett Mira.
–„Dehogy. Anyu tuti nem tett bele ilyet. Nézd!” – Luca feltört még egy sütit.
A másodikban ez állt:
„Ételország veszélyben! Egyre több étel vonul menedékbe.
A lányok elkomolyodtak.
–„Ez… egy rejtély!” – súgta Mira. – „ Ez egy küldetés!” – felelte Luca.
És ettől a perctől kezdve ők lettek az Ételmentők.
Először az iskolai kukákhoz mentek. Megdöbbentek: az ebédlő előtt három tele szemetes, benne bontatlan almák, fél kiflik, megmaradt rántott húsok.
-„Ezért sírt a szerencsesüti.” – mondta Luca csendesen.
Másnap a menzán bevezették a „Feleszmérő Akciót”. A gyerekeknek egy táblázatot adtak, amiben be kellett jelölniük, mennyit dobtak ki. Az osztály döbbenten látta: egy nap alatt 17 kifli, 12 alma és 6 adag leves végezte a kukában.
–„Mi lenne, ha… másnap újra felhasználnánk?” – kérdezte Mira.
–„Kreatív újrafelhasználás?” – villant fel Luca szeme. – „Maradékmenü!”
A lányok a suli konyhás nénijével, Ági nénivel szövetkeztek. Ági néni régi mesterszakács volt, csak kicsit megunt mindent. De amikor meghallotta, hogy levesgombóc készülne tegnapi krumpliból, és almás lepény a megmaradt gyümölcsökből, szeme felcsillant.
A következő héten elindult a „Maradék Mágia” projekt.
Az iskola udvarán kis kerti komposztálót is készítettek. A harmadik osztály szülői hoztak fából ládákat, a negyedikesek festették fel rá:
„Ne dobd ki! Élet lesz belőle.”
És a szerencsesütik üzenetei nem maradtak abba.
Az ötödikben Luca újabb sütit kapott, benne ez állt:
„Figyeljétek a zacskókat. Azok is beszélni próbálnak.”
Mira otthon kipróbálta. Elővett. Egy müzlis dobozt és amikor benézett aljára, ott volt egy újabb cetli, mintha valaki belecsempészte volna:
„A csomagolások is szenvednek. Túl sok van belőlünk.”
Másnap a lányok kiírták a suli folyosójára:
„Túlcsomagolt világ – szedd szét, használd újra!”
Létrehozták a „Második Esély Polcot”, ahová a gyerekek kihelyezhették a még jó, de már nem kért uzsonnáikat. Egy nap alatt megtelt. A következőn már kétszeres polcra volt szükség.
A szerencsesütik újabb üzenetei már hálásak voltak:
„Ételországban újra nő a remény. A kenyércsalád visszatért, a répák is megérkeztek. Köszönjük!”
De ekkor… rejtélyes dolog történt.
A sütemények eltűntek. Senki sem tudta, hová lettek. Luca anyukája sem sütött több ilyet. A cetlik elmaradtak.
–„Talán… vége?” – kérdezte Mira.
–„Nem. Most mi vagyunk a hírnökök.” – mondta Luca. – „Tőlünk kell, hogy tovább menjen az üzenet.”
A két lány kampányt indított más iskolákban. Plakátokat rajzoltak, előadásokat tartottak, és versenyt hirdettek:
„Ki tud többet megmenteni?” címmel.
Egy év múlva már nyolc iskola vett részt a Szerencsesüti-projektben. A csomagolásokat újrahasznosították, a maradékokat komposztálták vagy megosztották, a menza pedig menüválasztós lett, hogy mindenki csak azt kérjen, amit biztosan megeszik,és kezdtek újra megjelenni a sütemények. És egyszer, egy hideg decemberi napon, Luca almát evett, és a gyümölcs magháza mögött meglátott egy összehajtogatott kis papírt, aztán kibontotta.
-,,Ételországban újra élnek a falatok. Az emberek újra figyelnek. Köszönjük, Luca és Mira.”
A lányok mosolyogtak. Tudták: a világ nem lett tökéletes. De egy falattal, egy döntéssel, egy gondolattal – kezdődik valami jobb.
Vége