Tímea Newman tizenkét éves lány volt, kíváncsi, bátor, és mindig kitalált valamit, hogy elkerülje a spenótfogyasztást. Egyik este, mikor a család már elfordult az asztaltól, Tímea halkan felállt, és a zöldségeket gondosan a szemetesbe csúsztatta. Ám azon a napon valami különös történt: a kukából egy hörgő, mély hang szólalt meg.
– Még egy falat, és szabad leszek! – dörmögte valami.
Tímea hátraugrott, és rémülten nézett a szemetesbe. Egy sűrű, fekete füst kúszott elő, mely szinte ragacsos volt, mint a romlott puding. A levegő megdermedt, a lámpa fénye villogni kezdett, és a fekete massza egy szempillantás alatt alakot öltött: hosszú, csápszerű karjai voltak, teste örvénylő ételmaradékból állt, arcán zölden izzott két szem.
– Én vagyok az Időzabáló – sziszegte. – Az évezredek óta kidobott falatok, a meg nem becsült étel, a pazarlás táplált engem. Most eljött az idő: visszaveszem, ami az enyém.
A lány hátrálni kezdett, de a lény utána kúszott, minden útjába kerülő ételmaradékot felszívva, mint egy hatalmas porszívó. A padlón heverő morzsák, az asztal alá gurult almaszelet – minden a testének részévé vált. Tímea kirohant a házból. A lény üldözőbe vette, és amerre járt, egyre több háztartásból törtek fel újabb árnyak – azok, amelyeknél nap mint nap pazarlás történt. Egész városrészeket borított el az ételszellem.
De Tímea nem adta fel. Tudta, hogy ő indította el – ő is részese volt annak, ami történt. Ezért másnap az iskolában tanárokkal és diákokkal közösen kampányt indított: „Egy falat se vesszen kárba!” – hirdették a plakátok. Elindították a „tudatos tányér” programot, bevezették a komposztálást, a maradékmentő recepteket és az élelmiszer-adományozást.
Hétről hétre csökkent a hulladék. Az Időzabáló teste foszladozni kezdett. Már nem volt mit felfalnia, nem erősödött tovább. Tímea végül szembenézett vele a város főterén. A szörny hatalmas árnyékából egy apró, összetöpörödött kis pacni lett.
– Mit fogsz most tenni velem? – suttogta a lény.
– Megtanítalak új életre – válaszolta Tímea, és egy komposzthalomra tette. Ott új élet sarjadt belőle – egy apró zöld hajtás, egy esély a jövőnek.
Tímea azóta az étel nagykövete lett. Iskolákban mesél, kampányokat vezet, és ha néha valaki megkérdezi, mitől lett ilyen bátor, csak ennyit mond: „Egyszer szembenéztem azzal, amit mások kidobtak.”
És sosem hagy meg semmit a tányérján.