Egy csendes faluban élt egy kis fiú, Marci. Minden nyári szünetet a nagymamájánál töltött, akit mindenki szeretett és Mamának hívott. Híres volt a finom házi kenyéről és arról, hogy semmit nem dobott ki feleslegesen a szemétbe.
Egy meleg nyári napon, amikor Marci épp a reggelijét fejezte be, a tányérján ott maradt egy fél kifli meg pár szem uborka.
– Mama, ezt már nem kérem! – mondta Marci, és épp ki akarta dobni.
Nagymama megkérdezte:
– Hát azzal meg mit akarsz csinálni?
– Ki kell dobni a szemétbe, hisz nem jó már semmire – felelte a meglepett fiú. A nagymama csak mosolygot, aztán titokzatosan így szólt:
– Tudod Marcikám, van valami, amit meg szeretnék mutatni neked. De csak akkor, ha készen állsz rá, hogy másként nézz az élelmiszerekre.
Marci kíváncsi lett és boldogan rábólintott. Mama elvezette a kamrához. Kinyitotta a fiúcska az ajtót. Ekkor egy különös fény derengett belőle. Érezte, mintha másik világba lépett volna be. Megpillantotta a polcokokat, és azon nem csak liszt és befőtt volt, hanem beszélő ételek.
Egy darab brokkoli éppen verseket szavalt. Egy kifli hintázott a kosárban, és egy kissé ráncos paradicsom magában motyogta:
– Mindenki azt hiszi, hogy ha egy kicsit mások vagyunk, akkor nem vagyunk jók semmire se.
Marci csak azt hallgatta, amit a paradicsom mondott. Marci ámulva fordult mamájához: – Mi ez a hely?
– Ez itt a kamra – magyarázta. – Itt élnek azok az élelmiszerek, amiket az emberek kidobásra szántak, de én megmentettem őket. Minden ételnek van sorsa, és ha meghallgatod őket, sokat tanulhatsz tőlük.
Marci a következő napokban egyre többet járt a kamrához. Beszélgetett a kenyérhéjjal, aki elmesélte, hogy mennyi finom kruton lehetett volna otthonában belőle. Összebarátkozott egy félig elszáradt zöldséggel, amit holnap a nagymama bele fog főzni egy finom levesbe. Marci megértette: nem az a fontos, hogy valami tökéletesen nézzen ki, hanem, hogy mire használjuk. Már tudta, hogy az élelmiszer nem szemét attól, hogy egy kicsit szárazabb vagy
egy kicsit ráncosabb. És azt is, hogy minden maradékból lehet valami finomat csinálni, csak kell egy kis szeretet és kreativitás hozzá.
Nyár végén Marci hazament. Magával vitte a Mama egyik odafigyeléssel és szeretettel eltett mosolygós lekvárját, és azt, hogy az igazi varázslat néha egy darab kenyérben lakozik.