Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, József, aki mindent a testvérével, Bencével együtt szeretett csinálni. Közös szobájuk volt, megosztották a játékaikat, és a szüleiknek is ketten segítettek.
Egy szombat reggelen az anyukájuk így szólt hozzájuk:
-Gyerekek, menjetek el a boltba, és vásároljatok be a húsleveshez, de vigyázzatok, csak azt vegyétek meg, ami szükséges. Én is úgy tanultam az édesanyámtól, a Ti nagymamátoktól, hogy az ételt nem szabad pazarolni. Csak azt, és annyit veszünk, amennyit meg is eszünk.
A testvérek megígérték, hogy így tesznek, de útközben Bencének már az édességeken járt az esze, és azt tervezgette, vajon mennyi finomságot tudna belezsúfolni a bevásárlószatyor sarkaiba a zöldségek közé.
-Legszívesebben csokit és cukrot is vennék, Frici bácsi boltja mindig tele van finomságokkal! – mondta ki halkan, ám testvére meghallotta a szavait.
-Megígértük anyának, hogy csak azt vesszük, ami a levesbe kell! – válaszolta szigorúan József.
-Neki megvesszük azt, amit Ő kért, a csokit pedig megeszem én – mosolyodott el Bence, pont úgy, mint ahogy akkor szokott, amikor valami rosszaságra készül, de Józsefnek már nem volt ideje rászólni, mert odaértek a boltba. A bolt régi volt, ferde tetővel, apró „Kisbolt” táblácskával, ablakában pedig mindig friss péksütemények hívogatták be az éhes vásárlókat. Amint a testvérek kinyitották az ajtót, különös szélfuvallat csapta meg őket, és ahogy beléptek, csodálkozva látták, hogy minden lebeg. A zöldségek, a gyümölcsök, a tej, a sajt, a csokoládé, a cukorka, a nyalóka. Amit csak kapni lehetett, az a polcok felett pörgött-forgott a levegőben.
-Ez varázslat – szólalt meg József.
-Vagy csak álom – mondta Bence, és megcsípte magát.
-Nem álom ez – hallották az egyik polc mögül egy idős bácsi hangját, aki előre lépett, és a fiúk legnagyobb meglepetésére Frici bá’ ezúttal hosszú kék ruhát viselt, amin csillagok voltak, szakálla pedig majdnem a földig ért.
-Én nem csupán a boltos vagyok, hanem az Ételvédelmező Varázsló is. Ezt a boltot pedig csak azok látják így, akik fontos döntés előtt állnak.
– Milyen fontos döntés? – kérdezte Bence, és ekkor Frici bácsi két polc közé egy utat varázsolt, olyat, ami kétfelé ágazott. Az egyik ága arany volt, csillogó gyümölcsökkel teleszórva, a másik fekete, eldobott ételmaradékokkal, penészes kenyérrel.
– Az arany út azoké, akik megfontoltan vásárolnak, és nem pazarolnak. A feketén azok járnak, akik felesleget vesznek és kidobják az ételt. Ma kiderül, ki az, aki megbecsüli a dolgokat, és ki az, aki nem – mondta a varázsló.
Bence ekkor felnevetett:
– Néhány cukor és pár nyalóka miatt még nem kerülök a fekete útra!
Ám ahogy ezt kimondta, Frici bá’ egy tükröt vett elő, ami a jövőt mutatta.
-Nézd csak – szólt a bácsi –, ebben a tükörben önmagadat látod.
-Ez én vagyok? – kérdezett vissza Bence.
Nagyon szomorú lett, mert azt látta, hogy kosárkájába erővel húzza bele a lebegő cukrokat és nyalókákat, akik nem akartak volna vele menni. Ezután pedig egy síró kuka jelent meg, aki a rengeteg eldobott ételtől már majdnem megfulladt, amikor Bence is beletömködte a megmaradt édességet, amit végül meg sem tudott enni.
–Most még változtathatsz – súgta oda neki József. – Vegyük csak azt, amit anya kért.
Bence átölelte testvérét, és azt mondta:
-Rendben, csak azt visszük, ami a levesbe kell!
Ekkor a bolt visszaváltozott, és az addig lebegő zöldségek, gyümölcsök, édességek, sajtok és kenyerek visszazuhantak a polcokra, a gyerekek pedig csupán három répát, egy zellert, egy hagymát és egy csokor petrezselymet tettek a kosarukba.
-Büszke vagyok rátok – mosolygott Frici bácsi, aki újra egyszerű boltos lett.
– Kaptok még egy ajándékot is, amit ide teszek a kosár aljára.
Otthon anya nagyon elcsodálkozott, amikor kipakolta a szatyrot. A zöldségek alatt ugyanis egy kiskönyv is volt, aminek a címe: „Maradékok legfinomabb receptjei”
-Nem dobunk ki többet semmit! – ugrott fel örömében anya. – Mindent, ami megmarad, újrahasznosítunk!
–Azért a krumpli héját nem esszük meg, ugye?! – kérdezte mosolyogva Bence, aki még aznap kipróbálta az egyik új receptet: a megmaradt zellerből chips-et sütött.
-Nagyon finom lett, Bence! – adott pacsit az öccsének József.
-A varázslat nem is a boltban volt, hanem bennünk van – válaszolta Bence, és attól a naptól kezdve egyetlen falat étel sem ment többé kárba.