Hol volt, hol nem volt, Hetedhét országon is túl, de még a Varázshegytől is arrébb volt egy varázslatos hely. Egy hely, ahol egész nap és egész évben mindenki azért dolgozik, hogy az emberek ne éhezzenek. Ez a hely a zöldségek és gyümölcsök otthona.
Itt lakik az én legjobb barátom, akit Brokkoli Borinak hívnak. Az otthonában mindenki szereti és tiszteli a másikat. Segítenek egymásnak és sosem hagyják a másikat cserben.
Minden gazda nagy szeretettel gondozza az összes zöldséget és gyümölcsöt. Senki sem dob ki semmit, mert megbecsülik őket azáltal, hogy maguknak termelnek mindent. Ha valamiből túl sok van, akkor sem dobják ki, hanem odaadják azoknak, akiknek szükségük van rá. Bori is mindig így cselekedett. El akarta érni, hogy minden ember így cselekedjen.
Egyszer elhatározta, hogy megvalósítja az álmát. Mindig is arról álmodozott, hogy elmegy az emberek földjére. Elbúcsúzott és az egész birodalom szurkolt neki, hogy ez sikerüljön. Neki is vágott az útnak, attól függetlenül, hogy a célja nagyon messze volt az otthonától.
Bori végigjárt a nagy és rémisztő fekete erdőn, ahova csak egy igazi kalandozó merte betenni a lábát. Miután kikeveredett a sűrű erdőből, nagyon megszomjazott. El is indult a legközelebbi kút felé, ahol megpillantott egy sütőtököt.
-Szia! Az én nevem Brokkoli Bori. És a tiéd?
-Örülök, hogy megismerhetlek, Bori! Engem Sütőtök Somának hívnak.
-Merre tartasz?
-Az emberek világába.
-Én is. Megyünk együtt?
-Hát persze!
Így Soma és Bori megtöltötték kulacsaikat és együtt vágtak neki az előttük álló hosszú útnak.
Átkeltek a Kristály-tengeren, a sivatagon és még sok más helyen, amikor lement a nap, megálltak pihenni egy erdőben. Nagyon fáradtak voltak a hosszú úttól. Megágyaztak, de közben észrevettek egy gombát, aki szomorúan ment előre lehajtott fejjel.
-Szia! Brokkoli Bori vagyok. Téged hogy hívnak?
-Szia! Gomba Gusztinak – mondta búskomoran.
– Miért vagy ilyen szomorú?
– Azért, mert nagy álmom volt, hogy eljussak egyszer az emberek világába. Sikerült is! Nagyon örültem, de láttam, hogy ott mennyire nem szeretik a gombákat. Senki sem szeret minket! – Guszti könnyes szemekkel nézett Borira.
– Ne búsulj! Én sem vagyok egy kedvelt zöldség. A gyerekek nagy része nem szereti a brokkolit, de nem lankadok, mert csak a kinézetemtől ijednek meg. Én hiszek abban, hogy majd bennünk is meglátják a jót.
-Nagyon kedves tőled, hogy megvigasztaltál! Már jobban érzem magam!
-Gyere, bemutatom a barátomat!
Odamentek Somához, aki összebarátkozott Gusztival és megvigasztalta. Bori és Soma meggyőzték Gusztit, hogy menjen velük újból az emberek világába, és győzzék meg az embereket, hogy nem jó, ahogyan az ételekkel bánnak. Így továbbindultak, és ahogyan felpillantottak, megláttak egy táblát, amire ez volt írva: Az emberek világa. Nagyon boldogok voltak.
Miután elfáradtak a nagy ünneplésben, összefutottak egy Lili nevű kedves kislánnyal. Lili felajánlotta, hogy Soma, Guszti és Bori aludjanak náluk. Másnap bemutatta a várost a vendégeinek. Bori észrevette, hogy mennyi finom ételt dobnak ki az emberek. Ezt látván szomorúak lettek, amiért ők oly sokat dolgoztak, az emberiség ilyen könnyen a szemetesbe dobja. Soma felállt egy asztalra, és ezeket mondta:
-Emberek, Ti nem becsülitek az ételt! Oly könnyen kidobjátok!
Az emberek rá se hederítettek Somára, viszont az ételek meghallották és egyetértettek vele. Az összes étel, aki a birodalomban volt, úgy döntött, hogy hazamegy, mert nem akarja a kukában végezni.
Pár nap után Gusztiék visszalátogattak az emberekhez, és látták, hogy mindenki éhezik, nincs mit enniük. Amint meglátták Gusztit és a többieket, az egész birodalom térden állva könyörgött, hogy kapjanak egy kis ételt.
-Nagyon sajnáljuk! Már látjuk, hogy az ember zöldségek és gyümölcsök nélkül, vagy bármilyen étel nélkül nem tud életben maradni! Megértettük, hogy az étkezés fontos számunkra! Megígérjük, hogy senki nem fog többet pazarolni! Igyekszünk elkerülni, hogy felesleg maradjon, ha mégis marad, akkor a rászorulóknak adjuk.
A zöldségek azóta visszaköltöztek, és az emberek soha-soha nem pazaroltak. Megbecsülik az ételt és boldogan gondozzák a palántáikat.
Mindenki becsülje az ételt!
.