Egyszer volt, hol nem volt Nekeresden túl, egy kis falu szélén, közel az erdőhöz élt a nagymamájával egy kíváncsi és okos kislány Lea. Szeretett fára mászni, madarakat, bogarakat, növényeket megfigyelni, és legfőképpen tanulni a világról.
Nagyamama sok mindenre megtanította, hogyan kell a természettel harmóniában élni, hogyan kell különleges és finom ételeket főzni, hogyan segíthet a bajba jutott állatokon. Leának volt egy különleges naplója, amelybe minden fontos gondolatát és nagymama tanításait írta bele. Lea kedves és figyelmes kislány volt, de nagyon rossz evő. Sokszor főzetett a nagymamájával olyan ételt, amit aztán nem evett meg és ahelyett, hogy újra felhasználta volna, vagy az állatoknak adta volna, kidobta a szemetesbe. Nagymama sokszor csóválta a fejét, hogy ejnye Lea, annyi mindent lehetne csinálni még a maradék ételből, de a kislány megmakacsolta magát és sehogy sem tudta meggyőzni.
Egyszer a csillagfényes nyári éjszakán furcsa, kékes fény szállt le a falu határában a házukhoz közel. Lea felébredt és látta, hogy egy apró űrhajó ereszkedett a rétre, és három különös lény bújt elő belőle. Volt köztük egy hosszú fülű, zöld színű, szemüveges tudósféle kinézetű, egy szivárványszemű lány, aki mindent lerajzolt, amit látott, és egy harmadik, narancs színű, kerekfejű, nagyszájú, aki folyamatosan kérdezett. Lea óvatosan kukucskált ki az ablakon és bátortalanul nyitotta ki azt. Félt, de kíváncsi is volt egyben. Az idegenek lassan közelítettek felé. Mikor közelebb értek, Lea megkérdezte:
-Kik vagytok? Honnan jöttek? Mit kerestek itt?
-Mi a Planeta Sustana nevű bolygóról jöttünk. Tanulmányoztuk hosszú távcsöveinken keresztül a Föld nevű bolygót és úgy látjuk, hogy ti emberek tönkreteszitek. Segíteni jöttünk! – szólt a tudósféle.
Lea tágra nyílt szemmel nézte őket.
-Értitek a beszédünket? És miért hozzám jöttetek? Én csak egy gyerek vagyok – mondta.
-Sokáig figyeltük a Föld lakóit és úgy döntöttünk, hogy egy gyereket érdemes megtanítani arra, hogyan ne pazaroljuk az ételt. Az idősek még tudják, de rájuk csak kevesen hallgatnak. A felnőttek pedig nem akarnak már változtatni a szokásaikon. De ti…ti gyerekek, tiétek a jövő. Ti meg tudjátok változtatni a világot – mondta a szivárványszemű lány.
-Figyeltük a gyerekeket is, és úgy döntöttünk, Neked adjuk át a tudásunkat, mert okos és figyelmes vagy – tette hozzá a kerek fejű űrlény.
Elmondták Leának, hogy a Földön az egyik legnagyobb probléma az, hogy néhány országban pazarolják az ételt és a szemetesbe dobják az étel harmadát, más országokban pedig éheznek az emberek. A szeméttelepekre kerülő élelmiszerek rothadása mérgező gáz felszabadulásával jár, aminek környezetszennyező hatása van. Minden kidobott falat előállításához feleslegesen használjuk a földet, a vizet és ez energiát. Azért fontos a tudatos étkezés, mert az étel nemcsak táplálék – hanem ajándék, a természet ajándéka. Amikor megeszünk egy almát, nemcsak a gyümölcsöt esszük meg, hanem a föld munkáját, az esőt, a napsütést és a gazdák szorgalmát is.
Lea meglepődött.
-És mit lehet tenni? – kérdezte. Várjatok, hozom a naplóm és leírok mindent!
Lea ezt írta a naplójába:
- Előre el kell tervezni a heti menüt, és bevásárlólistát készíteni! Csak azt megvenni, ami a listán van! Éhesen sosem szabad boltba menni!
- Csak annyi ételt szedj a tányérodra amennyit biztosan megeszel!
- A maradék főtt ételt le lehet fagyasztani, vagy ha ez nem lehetséges odaadni másnak aki rászorul, vagy állatoknak adni! A maradékból új ételt lehet készíteni. (Ebben nagymama tud segíteni!)
- A kicsit fonnyadt zöldségek is ehetőek! Ezekből krémlevest vagy főzeléket lehet csinálni, a gyümölcsökből pedig lekvárokat, szószokat, smoothie-t készíthetünk.
- Ami még ezután is megmaradt, mehet a komposztba!
-És mi történik, ha az emberek nem figyelnek erre? kérdezte Lea.
A tudós tekintete elsötétedett.
– Akkor kevesebb lesz az oxigén, a levegő szennyezett lesz, a folyók kiszáradnak, a növények elpusztulnak, az állatok és az emberek éhezni fognak.
Lea egy darabig csendben állt, majd halkan így szólt:
-Köszönöm nektek – és hálás szemmel nézett a csillaglényekre (magában így nevezte el őket).
Másnap reggel Lea nem volt biztos benne, hogy nem álmodta-e az egészet. De amikor meglátta a naplóját rájött, hogy valóban megtörtént a különleges találkozás. Rohant a nagymamához, hogy mutassa meg neki, hogyan lehet a maradék ételekből újat készíteni.
Hétfőn, az iskolában kérte a tanító nénit, hogy előadást tarthasson abból, amit megtudott a csillaglényektől. Az előadás végén Lea csillogó szemmel így szólt:
-Miénk a jövő! Nekünk kell megváltoztatni a világot! Ne pazaroljuk az ételt, miközben a világ más részein éheznek az emberek. Mondjuk el a szüleinknek is, amit a csillaglényektől megtudtam! A sok kicsi változásból majd nagy változás lehet.