HírekItt jártunk

BGE – Maradék nélkül: Közösen az élelmiszerpazarlás ellen!

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét alkalmából különleges workshopot tartottunk a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Külkereskedelmi Karának kereskedelem-marketing szakos hallgatóinak.  56 diákkal beszélgettünk az élelmiszerpazarlásról, a komposztálásról, gilisztakomposztálót építettünk, és egy háziverseny is kihirdettünk, amellyel igyekeztünk őket aktívan bevonni az élelmiszerpazarlás elleni küzdelembe.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét célja, hogy felhívja a figyelmet a hulladékcsökkentés fontosságára. Számos figyelemfelhívó akció ösztönöz ilyenkor arra, hogy cselekedjünk a fenntartható erőforrásgazdálkodás és hulladékkezelés érdekében. A hét tematikája a hulladékpiramis elve szerint épül fel, amely a hulladékok lehető legfenntarthatóbb módon való kezelését szorgalmazza.

Az élelmiszerpazarlás az egyik legjelentősebb fenntarthatósági probléma, amely nemcsak környezeti, de erkölcsi és gazdasági kérdéseket is felvet. Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. Ennek jelentős hányada a háztartásokban termelődik. Fejenként átlagosan 65,5 kg élelmiszerhulladékot termelünk évente csak otthonainkban, amelynek a harmada elkerülhető lenne. Ha a teljes lakosság éves pazarlását tesszük mérlegre, akkora mennyiséget kapunk, amelyből 1 éven át félmillió ember teljeskörű étkezését biztosítani tudnánk. Olyan problémával állunk szemben, amelynek megoldásához kivételesen nem több pénzre, hanem mindössze több figyelemre lenne szükség. Ezt az üzenetet szerettük volna közvetíteni a BGE hallgatóinak az .

A hulladékpiramis alapján a komposztálás is olyan módszer, amely segít csökkenteni a konyhában keletkező zöldhulladékok környezeti terhelését. Segítségével kommunális hulladék mennyisége jelentősen megcsappanhat. Az egyetem törekszik a fenntartható működésre, ezért közösen elkészítettünk két gilisztakomposztáló prototípust, amelyet a tanszéken állítottak csatasorba.

Emellett egy testhezálló projektfeladattal is készültünk számukra! Egy háziverseny keretében arra kértük őket, hogy csapatokban készítsenek közösségi média posztokat, amelyben felhívják a figyelmet az élelmiszerpazarlás problémájára. A háziverseny december 5-én zárul, amikor kiderül melyik csapat posztja tette a legnagyobb hatást a közösségi média követőkre. A nyeremény sem marad el, a győztes csapat tagjai Maradék nélkül ajándékcsomagot kapnak!

Kövessetek minket Instagramon és Facebookon, ahol megosztjuk a diákok kreatív munkáit a következő hetekben.

Kapcsolódó tartalmak

Újabb termékekkel bővült népszerű lejárati útmutatónk

Maradéknélkül

Új kezdeményezés a világ két végéről

admin

A Nébih Oktatás nagykövetének beszámolója

admin