Mindig jó ’Maradék nélkül’ gondolkodni, nyáron-táborban is. Ezért nagyon örültünk az Enyingi Család – és Gyermekjóléti Központ felkérésének, hogy a program keretében előadást tartsunk a...
Idén július 19 – 23. között került megrendezésre Debrecenben a Campus Fesztivál, ahol a Nébih Maradék nélkül programja ismét kiállítóként vett részt. A rendezvény keretein...
Idén is ellátogattunk a Tiliana Hotelben táborozó V. kerületi iskolásaihoz. A gyerekeknek az élelmiszerhulladékokról szóló előadásunkat mutattuk be, és azt tapasztaltuk, hogy a korábbi évekből...
A 2023-as nyári tábor szezont Bezi község önkormányzati táborában tartott online foglalkozással nyitottuk meg. Az alsós diákok már az órát megelőző napon csoportos feladatokkal készültek,...
Május 11-én szervezte meg a Pannon Egyetem a „Földön – Vízen – Levegőben” interaktív kalandtúrát Jane Goodall látogatásának tiszteletére, ahol az általános iskolások megismerkedhettek a fenntarthatóság...
Május 12-én a Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 3-4. évfolyamát látogattuk meg, ahol több mint 130 lelkes gyerek hallgatta meg az élelmiszerpazarlás elkerülésével foglalkozó...
Május elején ellátogattunk a Tópark Általános Iskola alsós diákjaihoz Biatorbágyra. A foglalkozások során az élelmiszerhulladékokkal kapcsolatos általános kérdésekkel ismerkedtek meg a gyerekek, amire rendkívül fogékonyak...
Az anyák napját követő hétfőn Egerbe látogattunk. A Heves Megyei SZC Sárvári Kálmán Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 9-11. osztályos tanulóival beszélgettünk az élelmiszerpazarlásról, míg...
A Fenntarthatósági Témahét alkalmat teremtett, hogy ismét ellátogassunk a budapesti VI. Kerületi Derkovits Gyula Általános Iskolába. A mostani látogatás alkalmával a 6. osztályosok hallgathatták meg...
2023. április 24-25-én a Hungexpo Vásárközpont pavilonjaiban került megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, ahol a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével az agrár szakmák is bemutatkoztak az...