Hírek

Berlinben találkoztak az élelmiszerhulladék szakértői

 

2019. június 13-án a Maradék nélkül csapata Berlinbe utazott a REFOWAS projekt szervezésében megrendezett, az élelmiszerhulladékok nyomonkövetéséről és megelőzéséről szóló workshopra, ahol is az európai élelmiszerhulladék szakértői megvitathatták a jelenlegi kihívásokat és nemzeti megközelítéseket az élelmiszerpazarlás nyomonkövetésére, mérésére és értékelésére vonatkozóan. A találkozó középpontjába az ENSZ Fenntartható fejlődési céljai közül a 12-es, Felelős fogyasztás és termelés céljának élelmiszerhulladék csökkentéssel kapcsolatos alcélja került.

 

A magyarországi gyakorlatokat a Maradék nélkül program képviseletében ismertettük, a 2016 novemberében végzett kutatás főbb eredményei alapján.

 

Érdekesség, hogy a Stuttgarti Egyetem kísérletei szerint a hotelekben egy heti élelmiszerhulladék mérés már elegendő ahhoz, hogy felhívja az ott dolgozók figyelmét a pazarlás problémájára. Mindhárom kísérletükben egy hét után jelentősen csökkent a kidobott ételek mennyisége. Bár ez a hatás idővel mérséklődött, a későbbiekben is sokkal kevesebb ételt kellett kidobniuk a szemetesbe, mint az első héten.

 

Kép forrása: Pixabay

Kapcsolódó tartalmak

Ez a befektetés hamar megtérülhet

admin

Minőségmegőrzési idő lejárta után feltétlenül ki kell dobni a terméket?

admin

Töltsd le a Maradék nélkül Valentin-napi üdvözlőlapjait!

Maradéknélkül