HírekJó gyakorlatok

Ez a befektetés hamar megtérülhet

Korábbi cikkünkben bemutattunk már Nektek egy rendszert, amelyet a Sofitel Singapore Sentosa Resort & Spa hotel egyik konyhájában alkalmaznak nagy sikerrel (http://maradeknelkul.hu/2016/11/10/okoskonyha-szingapurban/). Ez a találmány azonban ismételten felkeltette az érdeklődésünket, így érdemes ennek a különleges innovációnak ismételten pár percet szentelni.

 

Egy kis ismétlés: a londoni székhelyű vállalat kifejlesztett egy olyan intelligens mérleget, amely valós időben követi nyomon az egységben keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét. Ehhez mindössze az szükséges, hogy vendéglátóiparban dolgozó munkatárs egy táblagépen keresztül megadja az éppen szemetesbe dobott élelmiszer típusát, amely segítségével a szoftver kiszámolja, hogy éves szinten mennyit is pazarol az étterem (tömeg, pénz), illetve ez milyen hatással van a környezetünkre.

 

Vezetőik büszkék arra, hogy a bemutatott rendszer alkalmazásával 4 év alatt kb. 400 vállalatnak összesen 8 millió dollárt spóroltak meg. Ez összesen 2600 tonna élelmiszernek, és 6,5 millió étkezésnek felel meg, amelyet megmentettek a kidobástól. A listán az IKEA is szerepel, akik az óriási sikernek köszönhetően 2 éven belül 400 üzletükben szeretnék bevezetni a rendszert.

 

A Winnow vezetői azonban legnagyobb és egyben legfontosabb sikerüket mégsem a dollár milliókban mérhető bevételben, hanem az élelmiszerhulladékok és a szén-dioxid kibocsátás csökkentésében (szén-dioxid kibocsátás dobogósai: http://maradeknelkul.hu/wp-content/uploads/2017/11/infograf-2.jpg) látják.

 

Az innovatív vállalkozás 2016-ban több elismerést is bezsebelt: Év Startup és Hulladékgazdálkodási kategóriáját a The Guardian Fenntartható Üzleti Díjai között.

 

Forrás:

http://utajovobe.eu/hirek/hulladek/7204-igy-szunteti-meg-a-winnow-az-elelmiszerhulladek-pazarlasat-a-vendeglatoiparban

http://www.origo.hu/gazdasag/20170912-a-winnow-az-elelmiszerpazarlas-elleni-startup.html

 

Kép forrása:

http://www.winnowsolutions.com/product?hsCtaTracking=9d4d757c-579f-4746-8016-79f139c0b046%7Cc61cedd3-312d-4cce-acdf-48e43ed0dd86

Kapcsolódó tartalmak

A XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskola Öko Zsibongó programjai között a Maradék nélkül

Maradéknélkül

FoodRUs találkozó Spanyolországban

Maradéknélkül

„Maradék nélkül” immár a gyerekeknek is!

admin