HírekJó gyakorlatok

Új kezdeményezés a világ két végéről

Bemutatunk egy izgalmas kezdeményezést, ami a világ két különböző pontján egyaránt remekül működik. A koncepció az élelmiszerhulladék keletkezését előzi meg, ezzel jót tesz a fogyasztóval, a kereskedővel, a termelővel, és végső soron az egész bolygóval.

 

Az élelmiszerlánc majd minden szereplője tehet az élelmiszerhulladék keletkezésének megelőzésért. Sokat foglalkozunk és foglalkoztunk mi is azzal, hogy a háztartásban milyen trükköket vethetünk be e célból. Alábbi cikkünkben azt mutatjuk be, két, nemzetközi példán, hogy mit tehetnek a vendéglátók a sikerért.

 

Leeds-ben, Nagy-Britanniában Adam Smith alapított és azóta hat további városban működtet egy kávézó láncot, melynek ötlete arra épül, hogy a nagykereskedelemből a lejárat előtt álló, esetleg sérült élelmiszereket – vagyis olyasmit, ami bár fogyasztható, mégis hamarosan a szemétre kerülne – felvásárol, és készételnek feldogozva értékesít. A kávézólánc, a Real Junk Food Project (Valóban Szemét Étel Projekt) névre hallgat, és, mint a névből is látható, egyáltalán nem titkolja módszerét. Elsőre talán váratlan, de a projekt kiválóan működik, évente, üzletenként hat tonna élelmiszert ment meg a kidobástól.

 

A kávézók komoly sikerrel működnek, amely újabb ötletet szült. Adam Smith Sheffield-ben létrehozott egy élelmiszerboltot is, amely szintén frissességükből kissé vesztett élelmiszereket forgalmaz, azzal a kitétellel, hogy a vásárlók annyit fizetnek a termékekért, amennyit tudnak, vagy akarnak. Ez a becsületkasszás megoldás – illetve az, hogy az üzletek választéka rendkívül bőséges – itt is komoly sikert hozott. Vásárlóik nagycsaládosok, nyugdíjasok, valamint a millenniumi generáció tagjai

 

A Real Junk Food Projekt logikája remekül működik a világ másik pontján is, nevezetesen Haifa városában, Izraelben. Itt Robin Food néven, egy önkéntesekből álló csoport kezdte meg a lejárat előtti, vagy sérült élelmiszerek begyűjtését és feldolgozását, majd értékesítését.

 

Fotók: Kertész István

 

A koncepció alapját az a felismerés hozta, hogy az emberek nagy mennyiségű élelmiszert vásárolnak, de sokszor nem azt figyelik, hogy mire van szükségük, hanem azt, hogy mire vágynak, így a már megvásárolt élelmiszerek olykor a hűtőkben „maradnak”. Így elkezdték begyűjteni a szupermarketek és mezőgazdasági termelők felajánlásait, amikből aztán önkéntes séfek ízletes ételeket készítenek. „Nagyon jól működik. Az emberek nem hiszik el, hogy ilyen finom ételek készíthetők azokból a termékekből, amelyeket ők már ki akartak dobni.”- mondja az ötletgazda.

 

Források:

http://www.origo.hu/gazdasag/20180716-a-brit-uzlethalozatban-ertekesitett-etelekert-annyit-fizetunk-amennyit-akarunk.html

https://www.independent.co.uk/news/uk/home-news/real-junk-food-project-food-waste-shop-supermarketadam-smith-pay-what-you-feel-a8443496.html

https://www.al-monitor.com/pulse/originals/2018/04/israel-from-food-waste-to-tasty-meals.html

Kapcsolódó tartalmak

Nébih gyermektábor Tatán

admin

Áprilisban szezonális: a kamra kincsei

Maradéknélkül

Színes cukorborsó saláta Vitális Lillától

Maradéknélkül