Idén 10 éves a Maradék nélkül program! A születésnapi évben minden hónapban egy-egy olyan cikkel jelentkezünk, amely segít lépésről lépésre kialakítani a pazarlásmentes konyhát. A nyári időszak a szabadtéri sütögetések, közös piknikek és családi rendezvények ideje. Ilyenkor gyakran szeretnénk bőséges vendéglátással készülni, nehogy bárki éhes maradjon, de ennek sokszor az lehet a vége, hogy az asztalról jókora adag étel kerül a kukába. Pedig egy kis tervezéssel és tudatossággal a vendégvárás lehet egyszerre bőséges és pazarlásmentes.
Tervezzük meg a menüt és az adagokat!
Első lépésként gondoljuk végig milyen ételekkel szeretnénk készülni. Batyus buli esetén előre meg is beszélhetjük vendégeinkkel, hogy ki, mivel készül, ehhez tudjuk alakítani az általunk készített fogásokat is. A tervezésnek legyen része az is, hogy körül nézünk a spájzban és a hűtőben, és megpróbáljuk felhasználni azokat az alapanyagokat, amik már egy ideje várnak a sorukra a polcon. Lehetőség szerint jól fagyasztható ételek kerüljenek a menübe, illetve olyan sütiket készítsünk, amiket könnyű elcsomagolni, jól bírják a meleget.
Fontos lépés a megfelelő adagok kiszámítása is. Ha ritkán főzünk nagy létszámra, nehéz megtippelni a megfelelő mennyiséget, ezért nagy segítség lehet a Maradék nélkül adagkalkulátora a pazarlás elkerülésében.
Tipp: Inkább készítsünk a szokásos mennyiségnél egy kicsit kevesebb húst, a forróságban jobban esnek a könnyebb ételek: egy hideg saláta, gyümölcsök vagy egy adag grillezett zöldség.
Szolgáljunk fel többször kevesebbet!
A melegben a kórokozók is sokkal gyorsabban szaporodnak, a napsütötte asztalra kitett ételeinket már fél óra elteltével sem biztos, hogy biztonságos elfogyasztani. Célszerű egyszerre kisebb adagokat felszolgálni és időközben újabb és újabb adagokat elővenni a hűtőből, a telerakott méretes tálak és magasra épített halmok helyett. A megmaradt ételeket pedig minél hamarabb tegyük hűtőbe.
Csomagoljunk a maradékból a vendégeknek!
Legyünk előrelátók, és készüljünk olyan tárolókkal, amikben tudnak vinni a vendégeink a maradékokból (ez lehet akár befőttes üveg is, ami kifejezetten fenntartható megoldás), de akár kérhetjük is őket, hogy hozzanak ételes dobozt magukkal. Mindenki örülni fog másnap egy kis csipegetni valónak, ami felidézi a közös nap élményeit.
Grill és piknik – maradékmentő ötletek
A nyári grillpartik és piknikek remek alkalmat kínálnak az újragondolt, kreatív ételekre. A megmaradt sült húsból másnap ízletes salátát, wrapet vagy szendvicset készíthetünk. A grillezett zöldségek pedig remekül felhasználhatók tésztaszószba vagy köretként.
A kenyér vagy zsemle is új életre kelhet: pirítva vagy fokhagymás olajjal sütve finom ropogtatnivaló készíthető belőlük. A gyümölcsökből pedig hűsítő smoothie-t vagy gyümölcssalátát készíthetünk másnap.
Ha csak egy dolgot próbálsz ki az ötleteink közül, ez legyen az: próbáld ki a Maradék nélkül adagkalkulátorát a következő családi összejövetel előtt és tervezd meg az adagokat.
