Hírek

Time’s up for food waste! konferencia Brüsszelben

 

2019. december 12-én került sor az Európai Bizottság élelmiszerveszteséggel és -hulladékkal foglalkozó platformjának 7. ülésére, a Time’s up for food waste! elnevezésű konferenciára, ahol a platform tagjaként a Nébih Maradék nélkül programjának vezetője képviselte Magyarországot.

 

Az ülésen bemutatták a platform egyik legfontosabb eredménytermékét, az ágazatoknak szánt, jó gyakorlatokat felsorakoztató útmutatókat, amelyeket a tagállamok iparági és fogyasztói szervezetek képviselőinek közreműködésével állítottak össze.

 

A dokumentum elkészültét hosszú egyeztetések előzték meg, amelyen részt vettek a tagállamok, valamint az érintett szervezetek képviselői is. A Nébih Maradék nélkül programja több alkalommal is részt vett a tanácskozásokon, és segítette a platform munkáját.

 

Stella Kyriakides, az egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős uniós biztos a konferencián elmondta: a következő ciklusban is meghatározó lesz az élelmiszerhulladékok csökkentése, s Európa kézzel fogható eredményeket szeretne elérni.

 

A Nébih Maradék nélkül programja bízik abban, hogy a közös munka hasonló eredményességgel folytatódik majd, hiszen az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak eléréséhez elengedhetetlen az egyes tagállamok összefogása.

 

Kapcsolódó tartalmak

Élelmiszerpazarlásról a Hungarian Agricultural Research lapban

admin

Hollandiából érkezett hallgatók előadást tartottak a budapesti kiskereskedelmi szektor élelmiszerpazarlási helyzetéről

admin

Őszi karfiolkrémleves Vitális Lillától

Maradéknélkül