Hírek

Közétkeztetés és fenntarthatóság konferencia

 

A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) szervezésében 2022. március 3-án megrendezésre került a Hungexpo területén a Közétkeztetés és fenntarthatóság című konferencia. Szervezőpartnerként a Nébih is részt vett az eseményen.

 

Dr. Oravecz Márton, a Nébih elnökének köszöntőjét követően szó esett a fenntartható közétkeztetésről, az élelmiszerek származásjelölésének helyzetéről, a hazai élelmiszerek szerepéről a közétkeztetésben, az étkezés lelki aspektusairól és az élelmiszermentésről is.

 

A rendezvényen a Maradék nélkül csapat kutatási koordinátora, Szakos Dávid az élelmiszermentés, hulladékcsökkentés lehetőségeiről tartott előadást.

 

A vendéglátásban a gyorsan romló, nem csomagolt áruk, a megfelelő munkaerő megtalálása, a folyamatosan változó menü és alapanyagok mellett nehézséget okoz az élelmiszerpazarlás csökkentésében az a tény is, hogy az élelmiszerhulladékok keletkezésének meghatározó aránya a vendégekhez (is) kötődik. Ugyanakkor, jó gyakorlatok alkalmazásával csökkenthető a kidobott élelmiszerek mennyisége. A munkatársak képzése és érzékenyítése a témában egy nagy előrelépés lehet. Fontos a hulladékáramok mérése és elemzése, így feltárhatóak a fő problémák. A készletezés, a menü és az adagok optimalizálásával jelentős mértékben csökkenthető az élelmiszerhulladék mennyisége. Érdemes a maradékok elvitelének lehetőségét és az adományozás témakörét is megvizsgálni. Ehhez segítséget nyújthat útmutatónk, amely megtalálható honlapunkon. Az adományozás jó gyakorlatairól az Élelmiszer Érték Fórum állított össze útmutatót.

 

A fogyasztók is tehetnek azért, hogy kevesebb élelmiszer kerüljön a kukába a vendéglátóhelyeken. Fontos észben tartani, hogy a különleges éttermi eseményeken sem nő kétszeresére gyomrunk. Ha több fogást is szeretnénk megkóstolni, akkor érdemes inkább gyerekadagot választani, vagy kérni plusz tányért, hogy az étel megosztható legyen egymás között. Svédasztalos étkezés esetén sem szabad elvetni a sulykot, inkább többször, kisebb adagokat érdemes szedni. Ha pedig az igyekezetünk ellenére is marad étel, a pincéreket megkérve a legtöbb esetben készséggel elcsomagolják azt.

 

A konferencián elhangzottak tanulsága számunkra, hogy a vendéglátásban dolgozók és a fogyasztók közös érdeke a fenntarthatóságra törekvés és az élelmiszerhulladékok csökkentése, amely összefogással, kommunikációval és közös erővel érhető el!

 

A konferencia programja megtalálható az alábbi linken: https://www.kozszov.hu/wp-content/uploads/2022/02/VIP-MEGHIVO-Kozetkeztetes-es-fenntarthatosag-20220303_d.pdf

 

Útmutató az élelmiszeradományozáshoz élelmiszerfeldolgozó és -forgalmazó vállalatok részére: https://www.azelelmiszerertek.hu/_files/ugd/ec2092_ff1362ac961349f2a9c73250ff7b36bf.pdf

 

Élelmiszertakarékos rendezvény útmutató: https://www.azelelmiszerertek.hu/_files/ugd/ec2092_c73d4e84711946ef9776851283bfe575.pdf

Kapcsolódó tartalmak

Lenn az alföld tengersík vidékin – Maradék nélkül foglalkozás

admin

Föld napja Debrecenben – Maradékok nyom nélkül

admin

Játéksziget pályázat a kommunális hulladék csökkentéséért

Maradéknélkül