Hírek

Maradék nélkül a fenntarthatóbb élelmiszerfogyasztásért

 

Az élelmezési világnapot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, vagyis a FAO egy magyar javaslat alapján 1976 óta minden évben megtartja. Az élelmezési világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az éhezés felszámolására, és összefogásra ösztönözzön. Az élelmiszer érték, pazarlásának megelőzése pedig nem csupán környezetvédelmi és gazdasági, de erkölcsi kérdés is. Erre is gondolunk az élelmezési világnapon, október 16-án.

 

Maradék nélkül

A globális élelmiszerellátási láncban a megtermelt élelmiszerek mintegy egyharmada végzi hulladékként, amely körülbelül 1,3 milliárd tonnát tesz ki évente. Magyarországon mintegy 1,8 millió tonnára becsülik az évente keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét. Ennek nagyobbik része a háztartásokban termelődik. A Nébih EU LIFE támogatással megvalósuló Maradék nélkül programja ezt hazánkban 2016-ban fejenként évi 68 kg-ra becsülte az EU által ajánlott módszertannal elvégzett háztartási mérés alapján. Kiderült továbbá, hogy e mennyiség fele egy kis odafigyeléssel megelőzhető lenne. Legnagyobb arányban készételeket pazarolunk, ezt követik a pékáruk, majd a zöldségek és gyümölcsök.

 

Gyermekkorban kell elkezdeni

A program kiemelt figyelmet fordít a fogyasztói-, és azon belül a gyermekkori szemléletformálásra, ugyanis a nemzetközi tapasztalatok alapján azok a kampányok sikeresek hosszú távon, amelyek a jövő vásárlóit is megszólítják. A gyermekkori szemléletformálás segítségével megelőzhető, hogy a „rossz” szokások váljanak rutinná. Az általános iskolásoknak készített oktatási csomag alapját az élelmiszerpazarlás témakörét körbejáró, szabadon letölthető ismeretterjesztő kiadvány képezi. Erre épülnek az animációs videók, valamint a szerkeszthető formában megosztott prezentációk is.

 

A Maradék nélkül iskolai program 2018-as indulása óta összesen mintegy 320 000 gyermeket szólított meg. A tavalyi évben 2666 általános iskola 5-7. osztályos diákjai kapták kézhez az ismeretterjesztő kiadvány egy-egy nyomtatott példányát. A pedagógusok meghívására a Hivatal munkatársai 46 osztály 1400 tanulójának tartottak bemutató foglalkozásokat.

 

A Nébih bízik abban, hogy a gyerekeken keresztül szülőket is sikerül megszólítani. A felnőtt lakosság szemléletformálásában azonban nagy segítséget nyújtanak a média munkatársai is, hiszen az elmúlt években kiemelt figyelem övezi az élelmiszerpazarlás témáját, legyen szó a vállalatok élelmiszer-felajánlásáról, a karitatív szervezetek tevékenységéről vagy éppen arról, hogy mi magunk mit tehetünk azért, hogy a háztartásunk fenntarthatóbb legyen. Kivételesen ugyanis olyan problémáról van szó, amely megoldásához elsősorban nem több pénzre, hanem több figyelemre van szükség.

 

Kép forrása: Pixabay

Kapcsolódó tartalmak

A magyar elnökség prioritásként kezeli az élelmiszerpazarlás csökkentését

Maradéknélkül

’MORGEN – interjú a díjnyertes reggeliző hellyel

admin

Maradék nélkül kihívás: a teljes hét mérlege

admin