Hírek

Fókuszban a fenntartható, egészséges élelmezés

 

Október 16-a az élelmezés világnapja, amelyet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, vagyis a FAO 1976 óta, a magyar szakemberek javaslata alapján minden évben megtart.Az évenkénti megemlékezéseket egy-egy témakör köré csoportosítják, amely 2019-ben azegészséges táplálkozás. Az Élelmezési világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az éhezés felszámolására, és összefogásra ösztönözzön. Emellett emlékeztet arra is, hogy az élelmiszer érték, pazarlásának megelőzése pedig nem csupán környezetvédelmi és gazdasági, de erkölcsi kérdés is.

 

Mindezek tükrében 2019. október 8-án a téma hátterét és összefüggéseit körüljáró előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők a Szent István Egyetem Budai Campusán a FAO és az Agrárminisztérium szervezésében megrendezett eseményen.

 

Elsőként Marianne Penker, a Bécsi Természeti Erőforrások és Élettudományok Egyetemének professzora beszélt az élelmezéshez kapcsolódó kihívások megoldási lehetőségeiről. Számos példát sorakoztatott fel a Közös Agrárpolitika célkitűzéseitől kezdve a globális Fenntartható Fejlődési Célokon át a kisebb léptékű, helyi kezdeményezésekig.

 

A Nébih Maradék nélkül programjának képviseletében Doma Eszter beszélt az élelmiszerpazarlás környezetre, s az ellátási láncra gyakorolt hatásairól. Elmondta, hogy az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemben a megelőzéssel tehetünk a legtöbbet, ennek pedig a gyermekkorban megkezdett szemléletformálás a lehető legjobb eszköze. A számok ismeretében pedig különösen fontos cselekedni: a Nébih 2016-os felmérése szerint egy átlagos magyar állampolgár 68 kg élelmiszerhulladékot termel évente.

 

A rendezvényt panelbeszélgetés zárta, ahol az előadókhoz csatlakozott Mary Kenny is, a FAO élelmiszerbiztonsági és –minőségi szakértője, valamint moderátorként Kovács Viktória, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet táplálkozástudományi szakreferense. A hallgatóság többek közöttolyan kérdésekre volt kíváncsi, hogy mennyire tud egyszerre érvényesülni a fenntartható és az egészséges élelmiszerfogyasztás, illetve, hogy milyen demográfiai tényezők állnak a hazai élelmiszerpazarlás hátterében.

 

 

Borítókép: FAO/Plantek Lea

Kapcsolódó tartalmak

Okoskonyha Szingapúrban

admin

Hollandiában csökken az élelmiszerpazarlás

admin

Maradék nélkül a Veres Pálné Gimnázium diákjaival

Maradéknélkül