HírekItt jártunk

Játékos nyomozás a Kutatók Éjszakáján

Szeptember 30-án, a Kutatók Éjszakáján játékos nyomozásra invitáltunk kicsiket és nagyokat egyaránt. Két turnusban vártuk az érdeklődőket programunkra, nagy örömünkre a helyek a jelentkezési idő lezárása előtt már jóval beteltek.

A nyomozást dr. Kasza Gyula, a Maradék nélkül program vezetője nyitotta előadásával, amely összefoglalta a legfontosabb élelmiszerpazarlással kapcsolatos ismereteket. Szó esett a frissen közzétett 2021-es háztartási élelmiszerhulladék felmérésünk eredményeiről is. Kicsik és nagyok egyaránt lelkesen osztották meg egymással gondolataikat, tapasztalataikat és kérdésekben sem volt hiány.

Az egyik lelkes kis nyomozónk, a 6,5 éves Regő lelkesen avatott be minket, hogy milyen hasznos a morzsaparty, ha egy nagyobb vendégség után szeretnénk megelőzni az élelmiszerpazarlást. A kifejezéssel keresztanyja születésnapi ünnepsége kapcsán ismerkedett meg, ahol a lakoma másnapján is összegyűlt a vendégsereg, hogy elpusztítsa a maradékokat, így egy morzsa sem került a szemetesbe.  Ez annyira megtetszett Regőnek, hogy azóta is emlegetik otthon.

A rövid előadást követően mindenki belevetette magát a nyomozásba. A helyszínen szétszórva rejtettük el a nyomokat, amelyek a bűntény feltárásához való megoldáshoz vezetett. A gyerekek nagy lelkesedéssel oldották meg a rafinált feladványokat. A csapatok nemcsak egymással, de az idővel is versenyeztek. Nagy siker volt, hogy mindkét alkalommal sikerült feltárni a talány megoldását még az idő lejárta előtt.

Jutalmakban sem volt hiány, a nyertes csapatok mellett, mindenki mást is ajándékokkal leptünk meg.

Bízunk benne, hogy a programon résztvevők jól szórakoztak és a feladványok megoldása közben értékes információkat szereztek az élelmiszerpazarlás csökkentése ellen.

Kövessetek minket Instagramon és Facebookon, hogy ne maradjatok le a soron következő eseményeinkről!

Kapcsolódó tartalmak

Piros tojást, hímes tojást biztonságosan

admin

Interaktív Kalandtúra a Pannon Egyetemen

Maradéknélkül

Maradék nélkül szemlélet a Nébih Étteremben

admin