HírekItt jártunk

Debreceni szakmai felkészítő nap

A Belső-Pesti Tankerületi Központtal és pedagógusaikkal történt sikeres egyeztetés után ezúttal Debrecenbe látogattunk el, ahol a Debreceni Tankerületi Központ és az Élelmiszermentő Egyesület szervezésében közel 40 pedagógus számára tartsunk képzést az élelmiszerpazarlásról. A 3 órás eseményen minden olyan információt megosztottunk a résztvevőkkel a Nébih gyerekeknek szóló Oktatási csomagjaival kapcsolatban, amelyek segítségével magabiztosan, önállóan meg tudják tartani az előadás-sorozatot az élelmiszerbiztonság és fenntarthatóság témaköréről. A háttértudás és az anyagok felépítése, összetétele mellett aktualitások, valamint jövőbeli tervek ismertetésére is jutott idő.

A képzés során a képviselőinek felhívtuk a figyelmét, hogy az iskolák számára továbbra is tudunk ingyenes kiadványokat biztosítani, amelyeket fel tudnak használni az oktatás során. A felhívásra az összes intézmény jelezte, hogy a mesekönyvből és a Maradék nélkül kiadványunk példányaiból is szeretnének néhányat kérni a gyerekeknek, így innentől ezek az anyagok a résztvevő debreceni és Debrecen környéki iskolák könyvtárában is megtalálhatók, hogy a gyerekek kézről kézre adhassák a színes füzeteket, és a bennük található tudást.

Jó felkészülést, az óratartásokhoz pedig sok sikert kívánunk!

Kapcsolódó tartalmak

Az EU-s átlaghoz képest kevesebb élelmiszert dobnak ki a magyarok

Maradéknélkül

17. STS Konferencia

admin

Nagy sikert arattak a Nébih oktatási anyagai

Maradéknélkül