A legutóbbi heti menütervünkben a sütőtök volt a középpontban, olyan ételekkel, mint a sütőtökös lasagne vagy a pöfeteg keksz! Most is egy színes, őszi zöldség kerül az asztalra, ami nem más, mint az édesburgonya!
Tároljuk helyesen!
A legtöbb zöldséggel ellentétben az édesburgonyát nem érdemes a hűtőben őrizni. A hideg hatására rostossá válhat a zöldség, és gyorsabban megromolhat. Ehelyett keressünk neki a konyhában egy száraz, sötét, hűvös helyet – tehát kerüljük a sütő és a radiátor közelségét – vagy tároljuk a kamrában felhasználásig. Fontos tudni, hogy az édesburgonya a helytelen vagy túl hosszú tárolás következtében kicsírázhat. Ez azonban nem jelent élelmiszerbiztonsági kockázatot (mint a hagyományos burgonya esetében), csak jelzi számunkra, hogy itt az ideje valami finomságot készíteni belőle.
Heti menü:
Hétfő:
Az őszi hűvös, esős időben jól tud esni egy testet-lelket melengető étel, ami most az édesburgonya-curry! Ez a húsmentes fogás nemcsak laktató, de még a maradék zöldségeket vagy megbontott konzerveket is felhasználhatjuk benne. Ebből nem lehet kis adagot készíteni, így érdemes a fagyasztóban helyet csinálni neki, hogy a maradék ne a kukába kerüljön.
Kedd:
A hagyományos burgonyás ételekben kísérletezhetünk édesburgonyával is, mint például a rakott krumpliban! A batáta édeskés íze igazán különlegessé teszi ezt a megszokott fogást, biztosan nem fogunk csalódni benne.
Szerda:
Nem kell minden este órákig a konyhában állni, van amikor az édesburgonyás röszti (feldobva jó sok tejföllel és sajttal) is jól eshet egy hosszú nap után. Egy friss salátával tálalva még a napi zöldség-adagunk is meglehet!
Csütörtök:
Szinte bármilyen zöldéget meg lehet tölteni, a cukkinit, a padlizsánt, a paprikát és még az édesburgonyát is! Csak a képzeletünk szab határt annak, hogy milyen tölteléket készítünk: a húsimádók gyakran szokták mexikói raguval tölteni, míg a vegetáriánusok valamilyen hüvelyesből készítenek feltétet (például vöröslencséből).
Péntek:
Édesburgonyából is lehet gnocchit készíteni! Jó sok sajttal tálalva egy igazi komfort étel, amivel búcsút mondhatunk a dolgos hétköznapoknak és rákészülhetünk a hétvégére! Plusz tipp, hogy egyszerre egy nagyobb adag gnocchit érdemes készíteni, és amit nem használunk fel, azt eltehetjük későbbre a fagyasztóba.
Szombat:
Az édesburgonyát a főételeken kívül desszertekben is felhasználhatjuk! Ha szeretnénk jól indítani a hétvégét, készítsünk édesburgonyás brownie-t vagy muffint (vagy mindkettőt)!
Vasárnap:
A hetet zárjuk egy klasszikussal: rántott hús édesburgonyapürével! Ha szeretnénk a jövő hétre is készülni, akkor szedjük elő a hét elején lefagyasztott curry-t a fagyasztóból, hogy másnap már újraforralás után tudjuk is fogyasztani!