HírekJó gyakorlatok

Komposztünnep 2023

komposzt

A Maradék nélkül program idén támogatóként csatlakozik a Galgamenti Népfőiskola és a Humusz Szövetség – pályázattal egybekötött – Komposztünnep című felhívásához. A pályázatra a komposztálás témájához illeszkedő tevékenységgel jelentkezhetnek oktatási intézmények és civil közösségek. Az idei felhívás egyik fő üzenete, hogy a komposztálás a természet klímabajnoka, hiszen a komposztálásnak köszönhetően rengeteg értékes anyag visszajuttatható az ökológiai körforgásba, így csökkentve a környezetre gyakorolt káros hatásokat.

Immár 13. alkalommal hirdeti meg a Galgamenti Népfőiskola és a Humusz Szövetség a Komposztünnephez – október 10. – kapcsolódó pályázatát, amelyet idén a Nébih Maradék nélkül programja is támogat. Ebben az évben a giliszták mellett programok főszereplője a vakond, az év emlőse.

A pályázati felhívás oktatási intézményeknek és civil szervezeteknek szól. A felhívásra a komposztálás témájához kapcsolódó tevékenységekkel lehet jelentkezni. Gondolatébresztőként a szervezők weboldalukon közzétették a korosztályok szerint bontott, aktivitásra ösztönző javaslataikat. A vállalást október végéig bármikor meg lehet valósítani, akár egynapos, akár egyhetes, akár többhetes időszakban bölcsődei és óvodai csoportokban, általános és középiskolai osztályokban, különböző közösségekben, így például kertközösségekben és komposztpontokon.

Regisztrációs határidő: 2023. október 20.
Beszámolók beküldésének határideje: 2023. november 20.

 

A legsikeresebb pályamunkákat kategóriánként szemléletformáló ajándékcsomaggal díjazzák a szervezők.

A Komposztünnep felhívás további részletei és a gondolatébresztő ötletek a Humusz Szövetség honlapján érhetők el.

 

Kapcsolódó tartalmak

A Maradék nélkül csapata a Heraklion konferencián

admin

Nagyvilági kezdeményezések 1.

admin

Januárban szezonális

admin