Hírek

Maradék nélkül a Sirha Budapesten

2022. március 22. és 24. között ismét megrendezték a Sirha Budapest szakkiállítást, amely Közép-Kelet-Európa legjelentősebb élelmiszeripari és HoReCa rendezvénye. 16 ország 300 kiállítója – köztük a Nébih Maradék nélkül programja – három pavilonban, 20 ezer négyzetméteren mutatkozott be az érdeklődő közönség számára.

A kiállítás programját számos izgalmas kísérő rendezvény tarkította. Idén ismét a kiállítás keretében rendezték meg a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny európai döntőjét. Az európai válogatón (ahol a magyar csapat a második helyezést érte el) 17 csapat mérte össze tudását és küzdött meg a lyoni világdöntőbe való kijutásért.

Itt zajlott a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) döntője is, ami a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös szervezésű szakmai eseménye.

A három napos rendezvényen az Agrárminisztérium standjánál a Maradék nélkül program képviselte a Nébih-et. Nagy érdeklődés övezte a Nébih Oktatási Programjának kiadványait: Maradék nélkül élelmiszerpazarlással foglalkozó, valamint és Ételt csak okosan című, élelmiszerbiztonsági ismereteket összefoglaló ismeretterjesztő kiadványokat, és a legkisebbeknek szánt, Mese habbal, szülinappal című mesekönyvet. Népszerű volt a vendéglátó és közétkeztető szektor szereplői számára készített élelmiszerhulladék megelőzését segítő jó gyakorlatokat összegző útmutató, valamint a minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerek lejárati idő utáni fogyaszthatóságáról készített Hiánypótló útmutató is.

Kiemelt célunk volt, hogy a rendezvényen megszólítsuk a vendéglátással, közétkeztetéssel foglalkozó vállalkozásokat, mert szeretnénk részletesebb képet kapni a magyar vendéglátóiparban keletkező élelmiszerhulladékokkal kapcsolatban, a keletkezés okairól, a már bevezetett, pazarlást megelőző intézkedésekről, egyéb javaslatokról. Ezúton is köszönjük a kitöltőknek, hogy hozzájárultak a kutatás eredményességéhez!

Az Élelmiszerpazarlás csökkentése a vendéglátásban és közétkeztetésben című kérdőívünk még továbbra is elérhető, a kutatás még nem zárult le! Várjuk a vendéglátóiparban tevékenykedő szakemberek segítségét az alábbi linken elérhető kérdőív kitöltésében:

KÉRJÜK TÖLTSE KI KÉRDŐÍVÜNKET!

Kapcsolódó tartalmak

Tavaszi nagytakarítás a hűtőszekrényben is

Maradéknélkül

Olasz desszert karácsonyi csavarral

Maradéknélkül

Nagy sikert arattak a Nébih oktatási anyagai

Maradéknélkül