HírekItt jártunk

Maradék nélkül a Veres Pálné Gimnázium diákjaival

A Fenntarthatósági Témahét mozgalmasan telt a Maradék nélkül csapat számára. A hét elején a VII. kerületi Veres Pálné Gimnázium 73 diákját is fogadtuk a Nébih épületében. Az iskolán kívüli, rendhagyó órán az élelmiszerpazarlás általános kérdéseit és a lehetséges megoldásokat mutattuk be a diákok számára.

Az előadás kezdetén megismerkedtünk az élelmiszerhulladékokkal kapcsolatos fogalmakat. Ezt követően a világ és Magyarország statisztikai adatait vizsgáltuk meg, amely rávilágított arra, hogy mennyi étel vész kárba minden évben, és ez milyen negatív hatással van a környezetre és a társadalomra. Emellett felhívtuk a figyelmet az élelmiszerpazarlás gazdasági következményeire is, és rámutattunk arra, hogy mennyi pénzt és erőforrást lehetne megtakarítani, ha tudatosabban vásárolnánk és használnánk fel az élelmiszereket.

A diákoknak lehetőségük volt megosztani saját tapasztalataikat és véleményüket az élelmiszerpazarlással kapcsolatban, közös ötletbörzét tartottunk. Emellett bemutattunk néhány gyakorlati tanácsot és tippet, hogyan csökkenthetjük az élelmiszerpazarlást a mindennapi életben.

Az előadás végén egy kis versenyre is sor került a Kahoot nevű online platform segítségével, amelyben a diákok tesztelhették az előadás során megszerzett tudásukat. A helyes válaszokért ajándékok jártak, ami tovább fokozta az érdeklődést és az aktív részvételt.

Kapcsolódó tartalmak

VI. Food Law Conference

admin

Európai Élelmiszerhulladék Konferencia Budapesten

admin

Játéksziget pályázat a kommunális hulladék csökkentéséért

Maradéknélkül