HírekItt jártunk

Gondolkodjunk maradék nélkül a Derkovitsban!

A Belső-Pesti Tankerületi Központ oktatási intézményei és a Nébih között létrejött együttműködés keretében április 17-én a VI. kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola két negyedikes osztályába látogattunk el, ahol a délutáni időpont ellenére, mind a 39 résztvevő diák aktívan és nagy lelkesedéssel vett részt az élelmiszerhulladékokról és élelmiszerpazarlás megelőzésről szóló foglalkozáson.

A Maradék nélkül program játékos óráján a gyerekek megismerték az élelmiszerlánc és az élelmiszerhulladék fogalmát. Ezt követően a táblára vetített különböző típusú élelmiszerhulladékok segítségével alaposan be is gyakorolták az élelmiszerhulladékok csoportosítását. A pazarlás megelőzésének fontosságáról és a lehetséges megoldásokról is szó esett. A diákok sok-sok személyes példát is megosztottak egymással a foglalkozás során. Természetesen a jutalom sem maradt el, az osztályok aktivitását a Maradék nélkül program ajándékaival jutalmaztuk.

Az óra végén a gyerekeket arról is megkérdeztük, hogy az órán elhangzottakról fognak-e este mesélni családjuknak? És ha igen, akkor mit emelnének ki? A válasz az első kérdésre lelkes bólogatás és hangos igenlés volt. A bátrabbak kiemelték, hogy érdekesnek találták, hogy miből és mennyit pazarolunk a legtöbbet. Különösen hasznos tippnek bizonyult, hogy ne menjünk éhesen vásárolni, illetve, ha nincs időnk bevásárlólistát írni, akkor egyszerűen fotózzuk le a hűtőszekrényünk tartalmát, és ez alapján látni fogjuk a boltban az otthoni készletet.

Kapcsolódó tartalmak

Piramis, kávé, kamion – mi az összefüggés?

admin

Vendéglátók figyelem! − Pazarlásfigyelő applikáció

admin

Maradék csokinyuszik márpedig léteznek

admin