HírekItt jártunk

Pedagógiai napok eseménysorozata

 

2018. november 5-9. között az Észak-Budapesti Tankerületi Központ szervezésében megrendezésre került a pedagógiai napok „Új kihívások – Okos megoldások” címmel.

 

A rendezvénysorozat nyitónapján kiállítóként vehetett részt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, ahol számos pedagógus érdeklődött a gyerekeknek szánt oktatási programról. Legtöbbjük figyelmét a már elkészült Maradék nélkül segédanyaga keltette fel, hiszen ezzel akár színesebbé tudják tenni a biológiai órák anyagát is. Voltak, akik a közelgő egészségnapon hívnák fel a figyelmet az élelmiszerpazarlás jelentőségére, de akadtak olyanok is, akik munkatársainkat hívták el iskolásaikhoz egy-egy bemutató órát tartani a kampány ismeretanyagából.

 

A második napon a Nébih munkatársa, Szakos Dávid bemutató óráján vehettek részt a Csillaghegyi Általános Iskola ötödikes diákjai (http://maradeknelkul.hu/2018/11/16/maradek-nelkul-bemutato-ora-csillaghegyen/). Az esemény záró napján Dr. Kasza Gyula előadását hallgathatták meg az érdeklődő pedagógusok a gyermekkori szemléletformálás szerepéről. Igazgatóhelyettes úr a témával összefonódott kampányaink ismertetése mellett (Ételt csak okosan!, Maradék nélkül, Tiszta kézzel), a Hivatal oktatási programjának jövőbeli terveit is megosztotta a rendezvényre látogatókkal.

Kapcsolódó tartalmak

Kecskemét, ismét itt vagyunk!

admin

Idd ki, edd meg!

admin

Együttműködés a Wageningen Egyetemmel

admin