Hírek

Whiskey vezetéshez?

Az élelmiszerhulladékok újrafelhasználása rengeteg lehetőséget kínál a kísérletező egyéneknek. Számos felhasználási terület maradt még kiaknázatlanul, így a bioüzemanyagok előállítási technikái terén is vannak még lehetőségek.

 

Skócia whiskey gyártása a mai napig virágzik, ám a technológia során temérdek elkerülhetetlen élelmiszerhulladék keletkezik. Ez alatt az elhasznált árpát és az üstmaradéknak nevezett élesztős, folyékony anyagot értjük. De fel lehet ezeket még használni? A kérdést a Celtic Renewables nevű skót cég megválaszolta nekünk. Az üzem ugyanis bioüzemanyag előállítással kezdett kísérletezni 2014-ben a tradicionális alkoholos ital készítése során keletkező hulladékok felhasználásával. Az ötlet olyannyira sikeres volt, hogy a brit kormány jelentős pénzügyi támogatást biztosított a  tényleges megvalósításhoz.

 

Elképzelésük ma már egy újabb szintre lépett: 2017. július 6-án Martin Tangney alapító és elnök sikerrel nyugtázta az első whiskeymeghajtású autó tesztvezetését. Hihetetlen, de a biobutanol kompatibilis a mostani járművekkel is.  Tangney egy Ford Focuson próbálhatta ki hatékonyságát.

 

Mindez több szempontból is hatalmas előrelépés volt: egyrészt tovább bővítették az alternatív üzemanyag források táborát, másrészt alkalmazásával csökkenthető az iparban keletkező élelmiszerhulladékok mennyisége is.

 

 

Forrás:

http://elelmiszer.hu/cikk/nagy_lelki_tehertol_szabadulhatnak_meg_a_whiskey_rajongok

Kapcsolódó tartalmak

Maradék nélkül vetélkedő és tábor 2018

admin

Élelmiszerhulladékból csomagolás

admin

Az élelmiszer érték: aktuális kihívások és feladatok

admin