Hírek

Konferencia az élelmiszerpazarlásról

Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár első napján, szeptember 20-án 14 és 18 óra között vehettek részt az érdeklődök a Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti főosztály által szervezett élelmiszerpazarlásról szóló konferencián.

 

Az esemény iránt nagy érdeklődés mutatkozott tekintve a magas (kb. 100 fős) résztvevői létszámot. Az érdeklődők hét olyan színvonalas előadást tekinthettek meg, amelyek valamilyen formában kapcsolódtak az élelmiszerpazarlás problémaköréhez.

 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól, először Dr. Kasza Gyula ismertette a Maradék nélkül elnevezésű programjukat. Ezt követően Zoltai Anna adott elő „Élelmiszerhulladék a közétkeztetésben, vendéglátásban” címmel. A Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Dr. Hibbey Marót tartott előadást a korábbi élelmiszerek takarmánycélú hasznosításáról, majd ugyancsak a NÉBIH-ből Dr. Szilvássy Blanka a csomagolóanyagok és az élelmiszerpazarlás kapcsolatáról.

 

Az előadássorozat második részét Gazsi Zoltán előadása nyitotta „Az élelmiszerpazarlás visszaszorításának lehetőségei” az élelmiszer-előállító oldaláról címmel. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület képviseletében, Cseh Balázs adott elő az élelmiszerfeleslegek rászorulóknak történő eljuttatásáról. Az előadásokat az Országos Kereskedelmi Szövetség, „Jó gyakorlatok az élelmiszer-kereskedelem területén” című prezentációja zárta.

Kapcsolódó tartalmak

Föld napja Debrecenben – Maradékok nyom nélkül

admin

Általános iskolásokat kérdezték az élelmiszerpazarlásról

admin

Chai latte: kedvenc téli szívmelengető italunk

Maradéknélkül