HírekItt jártunk

Maradék nélkül előadás a solymári Fészek Waldorf Iskolában

 
A solymári Fészek Waldorf Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 12. évfolyamos tanulói a Fenntarthatósági Témahét keretein belül részletesen foglalkoznak a fenntartható fogyasztással összefüggő ismeretek elsajátításával, ehhez kapcsolódó projektfeladatok kidolgozásával. A fenntartható, tudatos élelmiszerfogyasztás témakörét, a háztartási élelmiszerpazarlás csökkentésének lehetőségeit a Nébih Maradék nélkül csapatával közösen dolgozták fel egy online óra keretében.

 
A foglalkozáson szó esett az élelmiszerhulladékok környezeti terheléséről és ennek mérési lehetőségeiről, amely felkeltette a diákok figyelmét, így számos kérdést megfogalmaztak arról, hogy milyen módon lehet meghatározni a háztartásokban keletkező élelmiszerhulladékok mennyiségét. A hallgatóság aktivitása az előadás végéig sem hagyott alább, így lehetőség nyílt részletesen bemutatni az élelmiszerpazarlás csökkentési lehetőségei kapcsán felmerülő élelmiszerbiztonsági kockázatokat, valamint arról is szó esett, hogy a lakossági szemléletformálás és a fenntartható fogyasztást elősegítő ismeretek átadása, hogyan illeszkedik bele, egy a diákok szavaival élve alapvetően „üzemek meglepetésszerű ellenőrzésével” és „rázós üzemek leleplezésével” foglalkozó hatóság munkájába.

Kapcsolódó tartalmak

Élelmiszerpazarlásról a Hungarian Agricultural Research lapban

admin

Lőrinc és a dinnye esete

Maradéknélkül

Kerekasztal, amin nem maradt élelmiszerhulladék

admin