HírekItt jártunk

Folytatódik az Oktatási Program: napközis táborban jártunk

 

A nyári napközis táborok elérkeztével lehetőséget kaptunk arra, hogy közel 150 gyermeknek mutathassuk be az élelmiszerbiztonság alapjait. Fodor Aliz, a Nébih Oktatási Nagykövete a Budapesten található Tiliana Hotel területén megrendezett napközis táborba látogatott el.

 

Először az óvodás csoport tanulhatta meg a helyes bevásárlólista készítésének fortélyait, majd a bevásárláson keresztül az alapos kézmosáson át egészen a hűtőbe pakolásig eljátszhatták a helyes gyakorlatokat. Nagyon ügyesen, lelkesen vettek részt a játékokban, amelynek végén ajándékkal térhettek haza.

 

 

A nagy létszámnak köszönhetően az alsós iskolások több turnusban tudták meghallgatni a Mese habbal, szülinappal című mesekönyvünkhöz tartozó előadást. A foglalkozás során a kisiskolások magukba szívták mindazt a tudást, amely szükséges számukra, hogy tudatosan mozoghassanak az élelmiszerek világában. Így megismerkedtek a bevásárlást megelőző feladatokkal, elsajátíthatták, hogy mire kell odafigyelni a vásárlás folyamán, valamint szó esett a bevásárlás utáni otthoni teendőkről is. Az újonnan szerzett tudásukat egy kvíz verseny keretein belül is összemérhették a gyermekek, amelyet ajándékokkal is jutalmaztunk.

 

 

Ha Titeket is érdekel az élelmiszerbiztonság témaköre, böngésszetek oldalunkon az ezzel kapcsolatos kiadványaink között.

Kapcsolódó tartalmak

FoodRUs találkozó Spanyolországban

Maradéknélkül

Elindult a Maradék nélkül rajzpályázata

admin

A séfeknek is szemet szúrt

admin