HírekJó gyakorlatok

Egy csésze kávé nem csak a testünket, de a tömegközlekedést is felélénkítheti

Nem is indulhatna másként a nap, mint egy frissen főzött, forró kávéval. A visszamaradt kávézacc sok háztartásban végzi végül a szemetesben, de történhetne ez másképpen is. Lássuk, hogyan!

 

A Royal Dutch Shell és a Bio-bean vállalatok olyan alternatív megoldások kidolgozásán dolgoznak, amellyel hozzájárulhatnak a környezeti terhelés csökkentéséhez. Nemrégiben olyan üzemanyag megalkotásával álltak elő, amelyet részben az élelmiszeriparban keletkező hulladékok felhasználásával készítenek.

 

Az ötlet megvalósításához kávéházláncoktól és instant kávét előállító gyáraktól gyűjtik össze a kávéfőzés „melléktermékét”, azaz a kávézaccot. Ebből az anyagból kiszárítást követően kávéolajat állítanak elő, amelyből üzemanyagot készítenek ásványi dízel hozzáadásával, s ennek felhasználásával a londoni tömegközlekedést szeretnék támogatni. Számításaik szerint 2,55 millió csésze kávéból származó zaccból annyi kávéolajat tudnak kinyerni, amely elegendő lehet egy londoni busz egész éves üzemeltetéséhez. Ezt a mennyiséget megközelítőleg 3500 fő egész éves kávé fogyasztása teszi ki, ha fejenként minden nap összesen két csésze kávéval számolunk.

 

Az elkészített alternatívát olyan buszokon tesztelik, ahol az üzemanyag módosítás nélkül használható. Így minden esély megvan arra, hogy a londoni buszokat hajtó bioüzemanyagok listáján a sütőolaj és faggyú mellett a kávéolaj is helyet kapjon.

 

Forrás: http://index.hu/tech/2017/11/20/kavezaccal_hajtananak_londoni_buszokat/

Kapcsolódó tartalmak

Új kezdeményezés a világ két végéről

admin

Vakációra készülve is Maradék nélkül

admin

REDINNER: Élelmiszerpazarlás elleni küzdelem a mobiloddal

admin