HírekItt jártunk

Családi nap a fenntarthatóság jegyében

Szeptember 18-án került megrendezésre Törökbálinton a Környezettudatos családi nap, amelyen a Maradék nélkül csapata kiállítóként és előadóként is részt vett. Az rendezvény tematikája a fenntarthatóság és a környezetvédelem volt.  Az eseményen a különböző szakterületekről érkező szervezetek a saját szemszögükből mutatták be a környezetvédelem fontosságát, így az érdeklődők széleskörben megismerhették a problémákat és a megoldásokat. Többek között jelen volt a Maradék nélkül csapata mellett a Humusz Szövetség, a Magyar Madártani Egyesület, Kump Edina a Körforrás alapítója, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Magyar Mérnöki Kamara, a Jane Goodall Intézet, a No Mosquito kft. és a Kincses Állatotthon Alapítvány. Szó esett a komposztálás fontosságáról és módjáról, a hulladékmentes életről, a madárvédelemről, a beporzók védelméről és szerepéről, a csapadékvíz gyűjtéséről és tartalékolásáról, a környezettudatos kisállattartásról és a maradékmentes konyháról.

Asztalunkhoz sok érdeklődő érkezett, a kicsiket inkább  színezőink és játékaink vonzották oda, míg a felnőttek beszélgetni jöttek hozzánk. A beszélgetések során sokszor felmerült az élelmiszerbiztonság és az élelmiszerpazarlás kapcsolata. Többen arról számoltak be, hogy sokszor kidobják az élelmiszert, mert félnek, hogy esetleg megbetegszenek tőle. Minden alkalommal felhívtuk a figyelmet, hogy ha dönteni kell, mindig az élelmiszerbiztonság legyen az első, ugyanakkor számos praktika áll rendelkezésünkre, hogy megmentsük a kidobástól az ételeket. A menütervezés, a bevásárlólista írása, a biztonságos ételkészítés szempontjainak betartása, az ételek alapos felmelegítése és a fagyasztó használata mind segítséget nyújthatnak az élelmiszerpazarlás csökkentésében. Emellett a minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerek lejáratát követő fogyaszthatósági időről szóló útmutatónk is segíthet abban, hogy feleslegesen ne dobjunk ki még biztonságosan elfogyasztható élelmiszert.

Köszönjük a meghívást és reméljük, hogy az érdeklődők hasznos információkkal gazdagodtak a rendezvényen!

Kapcsolódó tartalmak

Egy élelmiszerhulladék tradíciója

admin

Egy szelet az élelmiszerpazarlásból

admin

Negyedszer is táborozunk

admin