Hírek

Hivatalosan is kezdetét vette a NÉBIH Maradék nélkül programja

 

Közel 150 érdeklődő gyűlt össze november 18-án a „Maradék nélkül: a NÉBIH az élelmiszerpazarlás ellen” elnevezésű kampányának nyitókonferenciáján. Az egynapos eseménnyel vette kezdetét a Hivatal négy éves összehangolt kampánya.

 

Zsigó Róbert államtitkár

A konferenciát megnyitó Zsigó Róbert államtitkár elmondta: az uniós becslések alapján Magyarországon 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik évente, aminek több mint 20 százaléka, mintegy 400 000 tonna a háztartásokból származik. A Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kara és NÉBIH 2014-ben végzett közös kutatása szerint ez fejenként 46 kilogramm élelmiszerhulladékot jelent. A kutatás ennél is fontosabb megállapítása, hogy ennek a mennyiségnek az egyharmada elkerülhető lett volna tudatos fogyasztói magatartással. Pénzben kifejezve ez azt jelenti, hogy egy háromtagú háztartás megközelítőleg 50 ezer Ft értékű élelmiszert pazarol egy évben. A pazarlás nemcsak gazdasági károkat okoz, hanem jelentős mértékű környezetterheléssel is együtt jár.  Zsigó úr elmondta, hogy a NÉBIH most induló kampánya e problémák megoldásán fog dolgozni az elkövetkező 4 évben.  Cél, hogy a több csatornán keresztül folytatott szemléletformáló kampány segítségével az elkerülhető élelmiszerhulladékok mennyisége 2020-ig 8-10 százalékkal mérséklődjön.

Az eredmények eléréséhez azonban az élelmiszerlánc minden résztvevőjének folyamatos együttműködésre van szükség. Az eseményen az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) képviseletében tartott előadást Thuróczy Áron, aki ismertette a Szervezet élelmiszerpazarlás- és veszteség ellen végzett munkáját. Dr. Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke a Hivatalról és annak összefogó szerepéről beszélt, Dr. Kasza Gyula pedig a Maradék Nélkül következő négy évének felépítését és várható eredményeit mutatta be.

Kerekasztal beszélgetés a szakértőkkel
Kerekasztal beszélgetés a szakértőkkel

A vállalkozásokat képviselve Szöllősi Réka, az ÉFOSZ ügyvezető igazgatója beszélt az élelmiszeripar önkéntes vállalásairól, a feleslegessé vált, de még fogyasztható élelmiszerek rászorulóknak történő eljuttatásáról pedig Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke tartott előadást.

A napot egy kerekasztal beszélgetés zárta, amelyben az élelmiszerlánc különböző szereplői vitatták meg a feleslegek keletkezésének okait és lehetséges megoldásait.

Kapcsolódó tartalmak

Augusztus 31-ig meghosszabbítva a Nagyi szerint: Maradék nélkül rajzpályázat 2023

Maradéknélkül

Légy önkéntes, biciklizz!

admin

Ezt jól kifőztük: főzős workshop maradék nélkül

Maradéknélkül