HírekJó gyakorlatok

Hulladékból ház?

Egy nemzetközi tervezési és mérnöki feladatokat ellátó vállalat, az Arup rávilágított arra, hogy az építőiparban is hatalmas mennyiségű szemét keletkezésesével kell számolni, amely komoly terhelést jelent a környezetre. Csak a cementgyártás az összes szén-dioxid kibocsátás ötödéért tehető felelőssé, amely magasabb, mint a légi közlekedésből származó szén-dioxid mennyiség.

 

Ennek ismeretében egy olyan technológiát dolgoztak ki az építőipar számára, amely akár más ágazat ilyen jellegű problémáira is megoldást jelenthet. Az alapötlet szerint az élelmiszeriparban keletkező hulladékokat használnák fel építőanyagok előállításához: az épületek szigetelőanyagát burgonyahéjból állítanák elő, padlóját kipréselt nádcukorból kiviteleznék, míg a tégla 5 nap alatt kitenyészthető gombából épülhetne fel.

 

A megálmodott ház ugyan nem édességekből épül fel, ‒ mint ahogy azt a Jancsi és Juliska meséjében olvashatjuk, ‒ azonban a végeredmény itt is lehet szemet gyönyörködtető az élelmiszerhulladék, mint építőanyag felhasználása ellenére is.

 

Az ötlet megvalósítása révén tehát nem csak az építőiparban keletkező óriási mennyiségű hulladék keletkezését lehetne csökkenteni, hanem az élelmiszerhulladékok mennyiségét is.

 

Forrás: http://elelmiszer.hu/gazdasag/cikk/elelmiszer_hulladek__mint_epitoanyag

Kapcsolódó tartalmak

5 egyszerű praktika a pénzkidobás ellen

admin

Ismétlés a nyertes osztállyal

admin

Áprilisban szezonális – frissen a piacról vagy kertből!

Maradéknélkül