Az Európai Bizottság Állampolgári Panel kezdeményezés lényege, hogy az Európai Unió bevonja az európai polgárokat az Unió legégetőbb problémáit érintő párbeszédekbe, illetve a soron következő jogalkotási feladatok előkészítésébe. Az első alkalommal megrendezett, három alkalomból álló panelbeszélgetés-sorozat és műhelymunka témája az élelmiszerpazarlás volt.
Forrás: https://citizens.ec.europa.eu/index_en
A 27 tagállamból a panelbeszélgetésen való részvételre 150 európai polgárt kértek fel, köztük természetesen magyarokat is, akiket véletlenszerűen választottak ki úgy, hogy reprezentálják a lakosság sokszínűségét. A Balatonfüreden élő, az Aranytáltos Alapítványt vezető Lajti Ágnes paneltagként vett részt a brüsszeli eseményen, kérdéseinkre a következőket válaszolta:
Forrás: Lajti Ágnes
A Citizens’ Panel előtt foglalkozott az élelmiszerpazarlás csökkentésével? Ha igen, hogyan?
A Citizens’ Panel előtt annyit foglalkoztam az élelmiszerpazarlás csökkentésével, mint egy átlag ember. Igyekeztem nem pocsékolni, hisz erre tanítottak szüleim, nagyszüleim. Túlvásárlásokba sose bocsátkoztam, már csak gazdasági okokból sem. Persze az akciók néha engem is beszippantanak, vesz az ember olyasmit, amit nem tervezett, utána meg igyekszik felhasználni. De azon, hogy a boltokban, éttermekben megmaradt élelmiszernek mi lesz a sorsa, sosem gondolkodtam ezelőtt.
Mit gondolt, amikor megkapta az emailt arról, hogy beválogatták a Panelbe?
Annyira valószínűtlennek tűnt, hogy el sem akartam hinni, hogy igaz, de aztán bebizonyosodott, hogy valós a megkeresés.
Milyen érzés volt ott lenni magyarként?
Nagyon felemelő érzés volt, hogy Mi, magyar egyszerű polgárok is számítunk a nagy közösségben. Az pedig egyenesen katartikus élmény volt, hogy ez a sokszínű közösség miként tudott egy célért közösen, konstruktívan vitatkozni, egyeztetni és eredményekre jutni. Az utolsó napon a „búcsú” felszólalásokból kiderült, hogy több résztvevőnek volt hasonló érzése.
Forrás: Lajti Ágnes
Mi a benyomása, Magyarország hogyan áll az élelmiszerpazarlás-megelőzés területén?
Magyarország közepes szinten áll az európai mezőnyben, ami még tűrhető is lenne, de az átlag -ember szinte semmit nem tud erről az egész kezdeményezésről, pedig nem mai a történet. De ez nem csak nálunk probléma, ahogy az egyik vezető moderátorunk, Katherina fogalmazott, kommunikációs deficitben vagyunk. Mióta én is meg lettem „fertőzve” a témával, sokkal érzékenyebb vagyok az ezzel kapcsolatos információkra. Látom, hogy országos szinten is (pl. a Nébih által) történnek kezdeményezések, de a szűkebb környezetemben is felfedeztem dolgokat. Balatonfüreden is működik élelmiszerbank. Főleg szupermarketek adják át a lejárati idő közelébe került élelmiszereket, de az éttermek is használják a kültéri „szekrényt” a megmaradt adagok felajánlására. Beszéltem egy Pizzéria tulajdonossal, aki elmondta, hogy aki a’la carte kínálatból dolgozik, ott kevés, szinte 0 maradék képződik, ahol viszont menü is szerepel az étlapon – azt nehezebb tervezni – ott több fölöslegessé vált étel válik felajánlhatóvá.
Forrás: Lajti Ágnes
Milyen fogyasztói csoportokat lenne fontos megszólítani ebben a kérdéskörben?
Fontos lenne a végfelhasználók megszólítása, hiszen mint kiderült, a háztartások a legnagyobb pazarlók. Ennek módjáról felmerült több csoportban is hasonló ötlet: különböző játékos kampányokra lenne szükség – klasszikus és social médiát is bevonva –, arról, hogyan tudunk kreatívan főzni az otthon, a hűtőben fellelhető (néha kidobásra váró) alapanyagokból.
Ezt egy kicsit versenyszellemben, nyereményekkel megspékelve lehetne feldobni, a legügyesebbek nyilvánosan is főzhetnének, hiszen mint tudjuk, imádják az emberek a „főzős” műsorokat, főleg, ha esélyük van a bejutásra.
Hogyan lehetne az iskolás korú gyerekeknek a leghatékonyabban átadni az élelmiszerpazarlás-mentes szemléletet?
A gyerekek az egyik leghatékonyabb résztvevői lehetnek e szemlélet meghonosításának. Szinte minden vitacsoportban elhangzott, hogy az oktatásban kell elkezdeni a munkát. Természetesen csak ajánlással egy olyan tantárgy-tematikát kidolgozni, mely kapna egy átfogó nevet, pl. Életmód.
Ide tartozna a kertészkedés, önfenntartó életforma, környezetvédelem, természetismeret, főzés, varrás, háztatás, gazdálkodás, élelmiszervásárlás, -tárolás, -csomagolás, -tartósítás. Tehát szinte minden, ami a gyakorlati életben szükséges az „életben maradáshoz”. És a gyerekeken keresztül a szülők is elérhetőbbek lesznek, hiszen például a szelektív szemétkezelés oktatása ezt már bebizonyította. Nincs annál hatásosabb, mikor a gyerek tanítja a szülőt valami új befogadására. Ezen kívül természetesen a gyerekeket is lehetne motiválni főzőversenyekkel, rajzpályázatokkal, fókuszban az élelmiszerpazarlás-mentes szemlélettel.
Milyen javaslatok kidolgozásában vett részt?
A mi munkacsoportunk egy olyan felhasználási felület (applikáció) kidolgozásán fáradozott, mely valamennyi szereplő – éttermek, szupermarketek, raktárak, fogyasztók, élelmiszerbankok – számára információval szolgálna a felhasználható élelmiszereket illetően. A virtuális téren túl lennének valóságos helyszínek (mi Ételháznak neveztük) szociális szupermarket és konyha működne, itt kész-étel is készülhetne a maradék alapanyagokból. Arra is kitértünk, hogy ezek működtetését nem szabadna teljesen az önkéntes hálózatokra bízni, mivel az időnként bizonytalan és nem számonkérhető. Az önkormányzatok bevonásával munkanélkülieknek teremthetnénk kereseti lehetőséget, de akár aktív nyugdíjasok is bevonhatók. Itt is nagyon fontos a kommunikáció, hisz hiába csinálunk bármit, ha nem tudnak róla.
Milyen tapasztalatokkal tért haza?
A legfontosabb tapasztalatom, hogy több országban (talán valamennyi tagállamban) indult már el nagyon jó, hasznos kezdeményezés, de nem nagyon tudunk egymásról. A tapasztalatcsere, egymás tájékoztatása, segítése a leglényegesebb, hisz ez lenne az egyik küldetése is az Európai Uniónak. Pl. sokan emlegették a Finn példát, ott már egy ideje működik egy olyan weboldal, ahol megoldják ezt a szereplők közötti információ-cserét. Jó lenne konkrétan többet tudni róla, hiszen ha valami működik, azt nem kell „feltalálni”, sok munkával, idővel fejleszteni, inkább adaptálni kell a helyi viszonyokhoz.
Volt néhány megkapó ötlet a műhelymunka során, amit szeretnék megosztani az olvasókkal is:
- Start-up cégek megkeresése ötletelésre „Hogyan lehetne megállítani az élelmiszer-pazarlást!”
- Akár pályázatokat is ki lehetne írni ugyanerre a témára.
- Innovációs start-up-ok felkérése csomagolóanyag fejlesztésre, melynek célja a hosszabb eltarthatóság. Bár a megelőzésben én is jobban hiszek, hiszen így nem kell annyit gyártani. A kereskedelemben nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a becslésre, előrejelzésre, mert jelen pillanatban sokan csak a profitot tartják szem előtt.
- A kosár-gazdálkodás támogatása is felmerül, ahol a fogyasztó közvetlenül a termelőtől rendelhet. Én is szoktam ilyen helyen vásárolni, jó minőségűek a termékek, kicsit drágábbak az igaz, de fel is használom mind az utolsó morzsáig – NINCS PAZARLÁS!
- Ezzel párhuzamosan merült fel az EU és a kormányok szerepe, a mezőgazdasági kistermelők támogatásával kapcsolatban. Biztosan jobb forgalmuk lehetne, ha kedvezőbb áron tudnának értékesíteni, ha kapnának anyagi támogatást, vagy tudnának csökkenteni a költségeiken, az adón.
Mi az a 3 legfontosabb üzenet, amit szívesen megosztana az olvasókkal, hogy segítse őket az élelmiszerpazarlás csökkentésében?
Az egyik legfontosabb, a tudatosság, hogy egyáltalán felismerjük, hogy hol pazarlunk, ami sajnos sok esetben már a vásárlásnál kezdődik.
- Hűtőmustra: mielőtt elmegyünk a boltba, nézzük meg mi van otthon, a mélyhűtő átvizsgálása is idetartozik.
- „Mit tudok főzni a meglévő alapanyagokból?” – én sokszor járok úgy, hogy el sem kell mennem vásárolni.
- Lehetőleg készítsünk heti menüt, és ahhoz készítsünk bevásárlólistát. Ha lehet, ne menjünk mindennap boltba.
+1. Amennyiben mégis képződik fölöslegünk, keressük meg a helyi lehetőségeket (pl. karitatív szervezeteket) azok hasznosítására.
A most szerzett tudásból mit épített be a mindennapjaiba?
Az előbb említett pontokat már tudatosan alkalmazom, és nem kevés konyhapénzt spóroltam meg ezzel. Ha fölösleges kész ételem képződik, először felajánlom barátaimnak, szomszédoknak, ha nincs rá szükség, elviszem (nálunk) az Élelmiszerbanknál található kültéri Ételszekrénybe. Nyilván ez nyáron nem megoldható az élelmiszerbiztonsági szabályokat betartva.
Amennyiben kisebb adag marad meg, odaadom a saját macskámnak, a szomszéd kutyájának. Ha már nem vagyok biztos a fogyaszthatóságában, akkor pedig megy a komposztba.
A legaranyosabb otthoni eredményemet is elmondom: nálunk már senki nem mer a tányérján maradékot hagyni.