Hírek

LIFE AWARDS 2023: Döntősök közt a Maradék nélkül program

Az Európai Bizottság minden évben díjazza a LIFE keretprogram támogatásával megvalósuló leginnovatívabb, leginspirálóbb és legeredményesebb projekteket. Idén a Nébih Maradék nélkül programja a döntősök között – környezetvédelem kategóriában – versenyezhet a szakmai zsűri díjáért. A finalisták közül a közönség is kiválaszthatja a kedvencét. Szavazatával most támogathatja a munkánkat.

Szavazz a Maradék nélkül programra!

Az Európai Bizottság minden évben díjazza a LIFE keretprogram támogatásával megvalósuló leginnovatívabb, leginspirálóbb és legeredményesebb projekteket. Idén a Nébih Maradék nélkül programja a döntősök között – környezetvédelem kategóriában – versenyezhet a szakmai zsűri díjáért. A finalisták közül a közönség is kiválaszthatja a kedvencét. Szavazatával most támogathatja a munkánkat.
A Nébih 2016-ban indította el Maradék nélkül programját az Európai Unió LIFE programjának támogatásával, amely azóta Magyarország nemzeti élelmiszerpazarlás-megelőzési programjává nőtte ki magát.Az elmúlt mintegy 7 évben a Maradék nélkül csapata számos programelemet valósított meg annak érdekében, hogy mérsékelje az élelmiszerpazarlás problémáját hazánkban és Európában egyaránt:

  • A Maradék nélkül már 2016 óta követi nyomon a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét – ez 2020-tól EU tagállami kötelezettséggé is vált. A legfrissebb adatok szerint a program indulása óta negyedével csökkent a háztartási élelmiszerpazarlás Magyarországon.
  • Kiemelt fókuszterület a gyerekkori szemléletformálás: eddig több mint félmillió gyerekhez jutott el – a program munkatársai által kidolgozott – komplex oktatási anyag, továbbá 30.000-nél is több fiatal vett részt személyesen is a képzéseken.
  • A lakossági szemléletformáló kampány mintegy 200 milliós elérést számlál, vagyis minden magyar állampolgár átlagosan 20-szor találkozhatott a Maradék nélkül üzeneteivel.
  • A háztartások mellett az élelmiszerlánc többi szereplőjét is segíti a Maradék nélkül: az érintettek bevonásával életre hívott munkacsoportok összegyűjtötték és kiadványba foglalták az élelmiszeripar, a kereskedelem, a vendéglátás és a civil szektor számára a legeredményesebb élelmiszerpazarlás-csökkentő jó gyakorlatokat.
  • 2019 óta a program vezetője képviseli Magyarországot az Európai Bizottság Élelmiszerhulladék és Élelmiszerveszteség Platformjának ülésein. 2022-ben pedig a Maradék nélkül meghívást kapott az Európai Unió Közös Kutatóintézetének Európai Fogyasztói Élelmiszerhulladék Fórumába és az Európai Bizottság Állampolgári Panel az Élelmiszerhulladékokról elnevezésű programjába is, ezzel hozzájárulva nemcsak a magyar, de a többi uniós tagállam élelmiszerhulladék-csökkentési törekvéseihez is.

Az Európai Bizottság változatos kritériumok – környezeti, gazdasági, társadalmi hasznosság, innováció, szakpolitikai relevancia és költséghatékonyság – mentén értékeli az összes befejezett LIFE-projektet. Ez alapján három kategóriában alakítja ki a döntősök körét: természetvédelem, környezetvédelem és éghajlatvédelem. A szakértői zsűri által kiválasztott győzteseket az Európai Unió Zöld Hete – Európa legnagyobb környezetvédelmi eseménye – során megrendezett ünnepségen mutatják be.

A LIFE Citizens’ Award a nagyközönség számára is lehetővé teszi, hogy online szavazhasson az általa legjobbnak tartott projektekre. Aki szeretné támogatni és ezzel elismerni a Maradék nélkül program törekvéseit, a LIFE aloldalán (https://www.lifeawards.eu/) a LIFE-FOODWASTEPREV címszóra kattintva teheti azt meg.

Kapcsolódó tartalmak

Az élelmiszer érték

admin

Ruhanemű tejből?

admin

Tábori tanóra a Börzsöny ölelésében

admin