HírekItt jártunk

Újra a Rex Kutyaotthon Alapítvány táborában jártunk

 

Július 2-án a Maradék nélkül foglalkozásunk keretein belül a Rex Kutyaotthon Alapítvány nyári táborának újabb lelkes kis táborozó csapatát látogattuk meg. Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy a gyerekek fiatal koruk ellenére tisztában vannak az élelmiszerpazarlás fogalmával és hatásaival.

 

A jó hangulatú foglalkozás során a fiatalok megismerkedhettek többek között az élelmiszerhulladékok keletkezésével és mennyiségük csökkentésével, társállataink etetésére, illetve az élelmiszerek biztonságos tárolására vonatkozó szabályokkal.

 

A foglakozás végén az izgalmas vetélkedő sem maradhatott el. Ahogyan azt már megszokhattuk, az összes nyereményünk gazdára talált.

 

Kapcsolódó tartalmak

Online tudásbázis segíti az élelmiszerpazarlás mértékének csökkentését Európában

admin

Sejti mennyi élelmiszert pazarol?

admin

Maradék kenyérből és gyümölcsből állítottak elő „fenntartható sört”

Maradéknélkül