HírekItt jártunk

Maradék nélkül vetélkedő és tábor 2018

A Maradék nélkül program 2018-ban hirdette meg első országos kvízversenyét, amelynek célja az élelmiszerpazarlással kapcsolatos szemléletformálás volt az általános iskolások körében. A vetélkedő első három fordulójában a Maradék nélkül ismeretterjesztő kiadványon alapuló kvíz kérdéseket kellett megválaszolniuk a tanulóknak. A negyedik fordulóban pedig egy saját figyelemfelkeltő rövid videót kellett készíteniük a diákoknak a tanultak alapján.

A versenyen összesen 44 általános iskola 61 osztálya vett részt. 1314 kisiskolást sikerült megmozgatnunk vetélkedőnkkel. Külön öröm volt végignézni a több mint 40 videót, hiszen rendkívül változatos és kreatív pályamunkák születettek. Volt köztük rímekbe foglalt és dalba szedett, drámai vagy éppen humorral teli.

A Maradék nélkül egyhónapos online kvízversenyén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért két osztályt jutalmaztunk.

Az első helyezett a Jáki Nagy Márton Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola 5. b osztálya lett, felkészítő tanáruk Hende István tanár úr.

I. helyezett videója:

 

Megnézem a videót!

A második helyezett a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 6. b osztálya, felkészítő tanáruk Polácsikné Lénárt Márta tanárnő.

II. helyezett videója:

Megnézem a videót!

Nagyon köszönjük a gyerekek és pedagógusaik munkáját!

 

A győztesek nyereménye egy egyhetes tematikus nyári tábor volt, ahol játszva tanulással mélyítettük el az élelmiszerhulladékokkal kapcsolatos ismereteket, de természetesen a tanulás mellett a szórakozásra jutott idő bőven. A táborról készített részletes beszámoló lentebb olvasható.

Beszámoló a táborról

Lássuk, mi minden történt a felejthetetlen 7 nap alatt! Sok képpel készültünk, reméljük, kedvet ébresztünk a jövő évi táborunk iránt is.

Hétfő – Utazás és ráhangolódás

A jákiak előtt hosszú, hat és fél órás út állt, az edelényi csapat viszont csaknem egy órán belül megérkezett a tábor helyszínére, a szilvásváradi Élménybázis Ifjúsági Szálláshelyre.

A szobák elfoglalása után ismertettük a gyerekekkel a heti programot, majd 8-9 fős csapatokra osztottuk őket, amelyeknek névre is szükségük volt, így alakult meg a Csipet Csapat, a Gyümölcskockák, a Hulladék 6alma és a Profik csapata. A négy csoport egymással vetélkedve igyekezett a hét folyamán minél több pontot szerezni.

Ügyeltünk arra, hogy minden csapatban legyenek jáki és edelényi gyerekek is. Ez utóbb nagyon jó ötletnek bizonyult, hiszen a tábor végére országon átívelő barátságok szövődtek.

A csapatok kaptak egy kis időt egymás megismerésére, majd kezdetét vette az első szó szerint is összerázó ügyességi játék.

 

Szerettük volna megismerni a gyerekek tudásszintjét a Maradék nélkül ismeretanyaggal kapcsolatban, ezért kaptak egy rövid szintfelmérő feladatlapot. Így láthattuk, mely anyagrészekre kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk a tábor Maradék nélkül tanóráin.

Kedd – Szilvásváradi erdei kisvasút és a mókus

Kedden megtartottuk az első Maradék nélkül tanórát, amelyen a gyerekek megismerkedhettek az alapfogalmakkal, a különféle élelmiszerhulladék kategóriákkal, valamint bemutattuk nekik a komposztálás folyamatát.

A keddi kézműves foglalkozáson az élelmiszerpazarlás megelőzését bemutató plakátokat, montázst, csapatzászlót, valamint pompom-gyümölcsöket (almát, narancsot, barackot) készíthettek a gyerekek.

Miközben a gyerekek alkottak, az asztalon maradt némi tízórai. Egy leleményes helyi mókus pedig csatlakozott Maradék nélkül programunkhoz, és visszajáró vendég lett, kiszakítva egy-egy darabot a lekváros buktából.

A délután folyamán kisvasútra szálltunk és feldöcögtünk egészen a Gloriette-tisztásig. Felsétáltunk az Istállós-kői barlanghoz, majd visszafelé megpihentünk a Szalajka-forrás mellett. A túra során hű társaink lettek a boszorkánylepkék (fehérpettyes álcsüngőlepke): mindenkinek jutott egyszerre két-három példány.

 

A túra fáradalmait esti focival vezették le a fiatalok, vegyes fiú-lány csapatokban.

 

 

Szerda – Kalandpark és aranymosás a patakban

Szerdán is Nébih tanóra követte a reggelit: beszélgettünk az élelmiszerlánc szereplőkről, az élelmiszerhulladékok megoszlásáról és a környezeti terhelésről. A gyerekek ismeretének bővülését folyamatosan nyomon követtük az anyaghoz kapcsolódó ismétlő kérdésekkel. Minden helyes válasszal csapatuk pontszámát erősítették.

A szerdai ügyességi sorversenyen nem csak sportosnak kellett lenni, de használni kellett a tanórán megszerzett tudást is.

Délután ismét a Szalajka-völgybe kirándultunk, ahol kalandpályán nézhettünk szembe félelmeinkkel. Amíg a csapat egyik fele a tériszonnyal küzdött, addig a többiek szebbnél szebb köveket moshattak a patakban, amelyeket a kihelyezett tábla segítségével be is lehetett azonosítani.

A gyerekek pedig még ekkor sem fáradtak el: este következett a visszavágó foci.

Csütörtök – Adomány és hagyomány Egerben

Gyakran kezdtük a reggelt napindító tornával.

Délelőtt az egri Tesco munkatársai és a Katolikus Karitász képviselője bemutatták, hogyan zajlik a fogyasztók által megvásárolni nem kívánt, ám emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmas élelmiszerek adományozása, elszállítása. Közvetlen közelről ismerhettük meg, melyek azok a termékek, amelyeket az átlagos fogyasztó inkább a polcon hagy, mert nem felel meg a megszokott esztétikai elvárásoknak. Láttunk túlkelt kakaós kiflit, megnyomódott fánkot, pizzát lecsúszott szalámival, és az alma is egy picit meg volt nyomódva. Megkóstoltuk őket, és jelenthetjük, mindegyik tökéletes volt.

Délután a Dobó István Vármúzeumba látogattunk el, amely az ötödikeseknek és hatodikosoknak egyaránt (még és már) aktuális volt. Láttunk, de mindenekelőtt hallhattunk autentikus puskahasználatot, és Dobó István vörös márvány síremléke mellett történeteket hallgattunk az egri vár sorsáról és a várvédő vitézekről.

A nap folyamán mindenki Nébih pólót viselt, hogy azonnal felismerhessük egymást a tömegben.

Csütörtök este foci meccs helyett kézilabdázni és tollasozni volt kedvük a gyerekeknek.

Péntek – A kincskeresés napja

Egyre közeledett a heti feladat bemutatásának napja (Legyél Te a Maradék nélkül youtubere!), ezért pénteken sokat próbáltak, készültek a gyerekek a másnapi előadásra. A kézműves foglalkozáson rengeteg fűfejet készítettek a gyerekek, amelyekbe fűszermagokat helyeztek. Reméljük, otthon is tovább gondozzák őket, és sok-sok petrezselyem és bazsalikom nő majd ki az ablakokban. Akinek elmélyültebb elfoglaltsághoz volt kedve, írhatott verset is az élelmiszerhulladékokról tanultakról vagy tábori élményeiről. Ezek közül szeretnénk bemutatni egyet:

Újrahasznosítunk minden szép és jót,
Néha napján vízibombázunk egy jót.
A Tesco-ban a kérdéseinkre mindig válaszokat kaptunk,
A nap végén ajándékot kaptunk.

Utolsó nap Búcsú buli,
Köszönjük, mindenkinek puszi!

– N.E.-

 

Délután volt Maradék nélkül activity és élelmiszerpazarlás-kirakós is. Nagy volt a verseny, mindenki minél több pontot szeretett volna szerezni a saját csapatának.

 

Amíg a gyerekek vacsoráztak, mi felkészültünk az esti kincskeresésre: elrejtettünk sok-sok kincset, amikre elemlámpával kellett vadászniuk. A szemfülesebbek azonban már a játék kezdete előtt észrevettek néhányat és titokban korai kincsvadászatba kezdtek, néha még át is helyezték őket új helyekre. Egy kis csellel viszont begyűjtöttük az érintett, már nem is olyan titkos kincseket, és tiszta lappal láthatott neki a keresésnek minden játékos.

Ekkor már gyakran csíptünk el egy-egy mondatot, hogy „Én nem akarok hazamenni”. És rájöttünk, hogy ugyanígy érzünk mi is.

Szombat – Eredményhirdetés, búcsúbuli

Szombaton már izgatottan készült mindenki a heti feladat bemutatására, és lelkesen próbálták jeleneteiket, arcot festettek, lufit fújtak, zenét válogattak.

 

 

Azért jutott idő mozgásra is: volt szalagfutam és kidobós is. Volt, aki a táborban tanult meg tollas labdázni és fáradhatatlanul fejlesztette profi szintre új tudását napokon keresztül. Akinek volt kedve, befejezhette az elkezdett kézműves alkotásait, így születtek még fűfejek, pompom-gyümölcsök és plakátok is.

Délután a csapatok előadták a négy kis darabot. Nagy tapsot kapott mindenki, nagyon szellemes és vicces megoldásokat láthattunk: jeleneteket a Titanicból, az Azból, a Dóra a felfedezőből, az esti híradóból de volt, aki csoportos tánccal készült.

Az esti búcsúbulira készülve feldíszítettük a pavilont, a nyársaláshoz fát és papírt hordtunk a tűzrakóhelyre és együtt pucoltuk a hagymát és szeleteltük a szalonnát. A pontszámok összesítése után kihirdettük a nyerteseket:

 

A legagyasabb: Csipetcsapat

A legsportosabb: Hulladék 6alma

A legkreatívabb: Profik

Első helyezett: Gyümölcskockák

 

Szólt a zene, volt limbó-verseny és Macarena tánc, és a gyerekek legnagyobb örömére végre activityben elmutogattuk a wifi jelszót.

 

Vasárnap – Búcsú

Elérkezett az utolsó közös reggeli ideje. Közhely nélkül mondhatjuk, valóban érzékeny búcsúzkodásban volt részünk.

Az eredmények is azt tükrözték, amit mi magunk is megtapasztaltunk: a Nébih Maradék nélkül foglalkozásain odafigyeltek a gyerekek, mivel a hét végére átlagosan 81%-os eredményt értek el a feladatlapok kitöltésekor.

Külön köszönetet szeretnénk mondani a Kaméleon Reklám Kft. munkatársainak, az osztályok pedagógusainak, de leginkább a résztvevő gyerekeknek. Rengeteg szép emlékkel és boldog pillanattal gazdagodtunk.

Maradék sajnos maradt, de az étterem teljesítette kérésünket és kisebb adagokat kaptunk, de folyamatosan fejlődtünk mi is, amely szemmel látható (a derékbőségen is). 🙂

Reméljük, jövőre is hasonlóan szép élményekkel gazdagodunk. Bátorítunk minden kedves kisiskolást, hogy jövőre is induljon kvíz versenyünkön.

Köszönjük Ják, köszönjük Edelény!

A Facebook oldalunkon megtalálható a tábori fotókat tartalmazó teljes képgaléria és egy videó is.

 

Kapcsolódó tartalmak

Hűtőkamera – szelfikkel a pazarlás ellen

admin

Karanténkutatás 2.0

admin

Maradék nélkül újra a Minipoliszban

admin