Hírek

VI. Élelmiszerjogi Konferencia

2017. október 18-20. között Balatonfüreden került megrendezésre a VI. Élelmiszerjogi Konferencia. A három napos rendezvényen az érdeklődők 8 intézmény 12 képviselőjétől összesen 17 előadáson vehettek részt, amelyek fókuszában elsősorban élelmiszerjogi vonatkozású témakörök álltak.

 

A résztvevők a rendezvény első napján megismerkedhettek az Európai Uniós higiéniai rendeletcsomaggal, élelmiszer- és tápértékjelöléssel, az állítások alkalmazási lehetőségeivel, valamint az adalékanyagok szabályozásával.

 

A konferencia második napján a NÉBIH élelmiszerpazarlás megelőzésére irányuló programja, a Maradék nélkül is helyet kapott. Dr. Kasza Gyula, a program vezetője ismertette a projekt hátterét, célkitűzéseit és a széleskörű kommunikációs tevékenységeket. Ezen a napon szó esett még az élelmiszertörvény változásairól és az internetes kereskedelemről is. Utóbbi témakörben Kovács Krisztina osztályvezető asszony a NÉBIH tapasztalatairól is beszámolt.

 

A konferencia záró napján Vörös Attila (ÉFOSZ), „Globális és hazai kihívásokról az élelmiszeripar előtt” című előadását hallgathatták meg a jelenlévők. A Food & Agro Consulting Kft. képviselője, Dr. Tarján Anikó a nem szabályozott állítások és különleges minőség témakörében szerzett jártasságáról számolt be, míg Dr. Szigeti Tamás, a WESSLING Hungary Kft. értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója a GMO vizsgálatának világába kalauzolta el a rendezvényre látogatókat.

Kapcsolódó tartalmak

Penészgyilkos technológia

admin

Tavaszi nagytakarítás a hűtőszekrényben is

Maradéknélkül

Iskolások az élelmiszerpazarlás ellen

admin