Hírek

7 ötlet az otthoni kenyérmentéshez

 

Gyakran előfordul még a legszervezettebb háztartásokban is, hogy a megvásárolt kenyér nem fogy el. Ennek egyik oka, hogy gyorsan veszít frissességéből, így, ha picit is lankad a figyelmünk, a kenyér könnyen a kukában landolhat. Manapság ezt gyakran bűntudat nélkül tesszük, hiszen bármikor vásárolhatunk friss pékárut a boltokban, azonban nagymamáink idejében több órás kemény munka eredményeként került a friss cipó az asztalra. Éppen ezért jobban megbecsülték azt, s nem fordulhatott elő, hogy a szemetesbe kerüljön. Mutatunk 7 tippet, hogy mit kezdj a száraz kenyérrel, csökkentve ezzel az élelmiszerpazarlást!

  1. Fagyaszd le!

Ha még viszonylag friss a kenyér, de láthatóan nem akar elfogyni, akkor akár le is fagyaszthatod. Ehhez egészben vagy szeletelve helyezd a kenyeret egy légmentesen zárható tasakba, felhasználáskor pedig szobahőmérsékleten hagyd kiolvadni.

  1. Frissítsd fel!

Újra életre kelthetjük a kissé kiszáradt kenyerünket, ha kevés vízzel lepermetezzük, majd pár percre a forró sütőbe vagy a mikrohullámú sütőbe helyezzük. (A végeredmény úgy illatozik, akár a frissen vásárolt pékáru.)

  1. Használd fel a reggelidhez, alkoss új fogásokat!

Számos ételhez használhatjuk a kissé szikkadtabb szeleteket, ugyanolyan ízletes lesz a végeredmény, ilyen például a reggeli pirítós, a melegszendvics, a bundás kenyér. Sőt, sokszor előnyösebb, ha a hústöltelékek, fasírtok alapanyagául szolgáló kenyér szárazabb, így még inkább meg tudja szívni magát folyadékkal. Ne feledkezzünk meg az édesszájúakról sem: a rendkívül változatosan elkészíthető kenyérpudingok, édes felfújtak formájában is új életre kelhet az egyébként kidobásra ítélt kenyér.

  1. Készíts zsemlemorzsát!

Pirítsd meg a kenyér darabokat a sütőd legalacsonyabb fokozatán, majd aprítóban daráld le.  Helyezd a sütőbe még egy órára, és tárold légmentesen záródó tasakban, vagy fém dobozban.

  1. Krutonnak is kiváló!

Vágd kockákra a kenyeret, locsolj rá egy kevés olívaolajat és szórd meg ízlés szerint fűszerekkel. Terítsd szét a tepsiben és alacsony hőmérsékleten addig süsd, még aranybarnák nem lesznek. Dobj fel vele egy tartalmas salátát vagy egy melengető krémlevest!

  1. Sűríts vele!

A magyar konyhában leginkább a spenót sűrítéséhez használják. Ehhez a kenyeret áztasd tejbe, majd ha jól megszívta magát, keverd a főzelékhez.

  1. Mártogatós

Tökéletesen alkalmas szószok és fundük mártogatására.

 

Reméljük, Te is hasznosítod a későbbiekben ezeket az egyszerű praktikákat. Ne feledd, a cél, hogy a megmaradt kenyér ne a kukában végezze.

Forrás:

https://ivaluefood.com/resources/cooking-eating/10-things-to-do-with-stale-bread/

Kapcsolódó tartalmak

Áprilisban szezonális: a kamra kincsei

Maradéknélkül

Elindult a Maradék nélkül rajzpályázata

admin

Fenntarthatósági Témahét alkalmából általános iskolában tanítottak a Nébih munkatársai

admin