HírekPraktikák

Heti menü céklából

A borús, hűvös napok ellen a legjobb, ha valamilyen színes és finom ételt készítünk. Ilyenkor érdemes elővenni a céklát, amelyből egyaránt készülhetnek édes és sós fogások, és amit jó tárolhatóságának köszönhetően szinte egész évben vásárolhatunk!
Tároljuk helyesen!

A céklát – mint a zöldségek jelentős részét – érdemes hűtőben, mosatlanul tárolni. Ha levelekkel együtt vásároltuk, akkor azokat vágjuk le, így biztosan sokáig felhasználhatjuk majd a zöldséget. A levágott levelek is fogyaszthatók, ezekből készíthetünk pesztót, vagy akár egy könnyű salátához is felvághatjuk őket.

Heti menü:
Hétfő

A hetet egy ízletes olasz fogással kezdjük, hogy energiát adjon nekünk a dolgos hétköznapokra. Ez nem más, mint a céklás gnocchi! Bármilyen szósszal tálalhatjuk, de ha igazán különleges fogást akarunk tenni az asztalra, akkor forgassuk át a már kész gnocchikat zsályás vajban, majd szórjuk meg dióval. A különböző textúrák és a mély ízek biztosan elnyerik majd az egész család tetszését!

Kedd

A hét második napján céklás brownie-t készítünk. Ezzel az édességgel azoknak is tudunk kedveskedni, akik (még) nem szerették meg ezt a sokszínű zöldséget. Hogy ne csak sütemény legyen az asztalon, készítsük a brownie mellé egy sült céklás salátát is. Ha van a hűtőben egyéb zöldség is – például maradék sütőtök, paprika vagy brokkoli -, akkor azokat is nyugodtan belerakhatjuk a tepsibe. A végeredmény csak finomabb lehet!

Szerda

A hét közepén jöhet egy igazi komfortkaja, ami most a céklakrémes tészta lett. Ha túl sok szósz készült, akkor a maradékot rakjuk el későbbre, hiszen akár szendvicskrémként is felhasználhatjuk!

Csütörtök

Nemcsak krumpliból készíthetünk chipset, hanem céklából is! Nem kell hozzá sok alapanyag, csak vágjuk fel vékony szeletekre a zöldséget, forgassuk át olajban és fűszerezzük ízlés szerint sóval, borssal esetleg fokhagymaporral vagy rozmaringgal. Süssük jó ropogósra és már tálalhatunk is. Jól illik ehhez az ételhez egy joghurtos mártogatós, de ha szeretnénk, hogy minden rózsaszínben pompázzon az asztalon, akkor céklás hummuszt is készíthetünk mellé.

Péntek

Mint a legtöbb zöldségből, úgy a céklából is készíthetünk fasírtot vagy húsmentes „húspogácsát”. Ezúttal egy lencsés-céklás hamburger készül, amellyel rákészülhetünk a hétvégi pihenésre, és elbúcsúzhatunk a sűrű hétköznapoktól.

Szombat

Ha kirándulni indulunk, vagy akár nincs kedvünk sok időt tölteni a konyhában, akkor készítsünk céklapesztót! Ezzel a krémmel készíthetünk szendvicset, de akár maradék tésztával is összeforgathatjuk.

Vasárnap

A hét utolsó napjára egy igazi klasszikus készül egy kis csavarral: rántott hús céklás burgonyapürével! Ha marad a rántott húsból, akkor fagyasszuk le vagy csomagoljuk el másnapra, így nem lesz gondunk holnap sem a főzéssel. A maradék krumplipüréből pedig készíthetünk krokettet vagy krumplis pogácsát, ami szintén jól jöhet a következő hétre.

Kapcsolódó tartalmak

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni az OMÉK Élelmiszerhulladékok Megelőzéséért Díjára

admin

Maradék nélkül a Sziget fesztiválon

admin

Minden ötödik kilogramm élelmiszer a kukába kerül: te mennyivel járulsz hozzá?

Maradéknélkül