HírekItt jártunk

Fenntarthatósági Témahét

 

A Fenntarthatósági Témahét programjain, melyhez a Maradék nélkül is csatlakozik, 2022. április 25-29. között vehetnek részt a kárpát-medencei iskolások és tanáraik. Többek között a víz, az egészségvédelem, a felelős fogyasztás és hulladékkezelés témaköreire épülő érdekes pályázatok és kihívások várják a regisztrált hazai és határon túli oktatási intézményeket. A közreműködő pedagógusoknak érdemes egyúttal a Nébih Oktatási Programjához is csatlakozniuk, ahol a témahetes programjaikért számos kreditponttal gazdagodhatnak.

 

Fenntarthatósági Témahét célja, hogy a gyerekek figyelmét ráirányítsa a fenntarthatóbb életmódra, különösen az élelmiszer-, a víz- és az energiapazarlás csökkentésének lehetőségeire. A felnőttek rossz szokásait, beidegződéseit kevés eredménnyel lehet megváltoztatni, azonban ha a gyereknek már a megoldást jelentő jó gyakorlatokat tanítjuk, a helyes magatartás válik természetessé számukra.

 

A témahéten a diákok többek közt receptversenyre jelentkezhetnek, megmérhetik a saját maguk által termelt élelmiszerhulladék mennyiségét és részt vehetnek gondolatébresztő, ismeretterjesztő előadásokon is. A pedagógusoknak a tematikus órák megtartásában segítséget jelentenek programunk oktatási anyagai is.

 

A fenntarthatóság iránt elkötelezett pedagógusoknak érdemes egyúttal a Nébih Oktatási Nagyköveti Programjához is csatlakozniuk, ahol már a témahetes programokért is számos kreditet gyűjthetnek. Az élelmiszerbiztonsággal és élelmiszerpazarlás-megelőzéssel foglalkozó oktatási anyagok ráadásul a tanév során bármikor jól illeszkednek a tanórák menetébe. A legtöbb kreditet összegyűjtő pedagógusok munkáját pedig értékes jutalmakkal ismeri el a Nébih a tanév végén.

Kapcsolódó tartalmak

Általános iskolásokat kérdezték az élelmiszerpazarlásról

admin

Maradék nélkül – Zárókonferencia

admin

Piramis, kávé, kamion – mi az összefüggés?

admin