Hírek

Szabó-Bódi Barbara doktori (PhD) értekezése

 

2018. május 31-én a Maradék nélkül projekt egy újabb mérföldkőhöz érkezett. Hosszú évek munkája teljesedett be, amikor Szabó-Bódi Barbara megtartotta doktori (PhD) értekezését, a Maradék nélkül program ötletét adó, „Az élelmiszerhulladékok szerepe a környezeti terhelésben – társadalmi megítélés és szerepvállalás” című tanulmányával.

 

Bár a nyilvános vita csak délután 14 órakor kezdődött, a Maradék nélkül csapata már előző este sem tudott aludni az izgalomtól, hiszen a csapatunk egy oszlopos tagjáról beszélünk, aki idejét nem sajnálva rengeteg energiát fektetett mind a doktori munkájába, mind a Maradék nélkül szemléletformáló program megalakulásába, létrejöttébe és mostani sikereibe.

 

Az előadás nagyon sok érdeklődőt bevonzott, ezzel is bizonyítva a téma szakmai újszerűségét és aktualitását. Az élelmiszerpazarlás és élelmiszerhulladékok kérdéskörét részletező tanulmány messze meghaladta a ma rendelkezésünkre álló tudást, így hiánypótló alkotás lett a magyar tudományos irodalomban. Barbara kiegyensúlyozottsága végig érzékelhető volt az előadás során, magabiztosan mutatta be hipotéziseit, kísérleti eredményeit, következtetéseit. Számos érdeklődő hozzászólás és kérdés érkezett az előadás végén, a szakma képviselői pedig mind elismerően nyugtázták Barbara válaszait.

 

 

A tanulmány a Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori Iskolában készült el, az értekezés elnöke Dr. Bozó László, DSc MHAS volt. Az értekezés további fontos szereplői:

 

Tagok:

  • Dr. Harangi-Rákos Mónika, PhD
  • Lendvai Edina, PhD
  • Ladányi Márta, PhD
  • Fogarassy Csaba, PhD

 

Titkár:

  • Fehér Orsolya, PhD

 

Opponensek:

  • Hufnagel Levente, PhD
  • Borbély Csaba, PhD

 

Témavezető:

  • Kasza Gyula, PhD

 

Dr. Szabó-Bódi Barbara summa cum laude fokozattal az elérhető legmagasabb értékeléssel kapta meg doktori címét. Szívből gratulálunk!

 

Sok sikert kívánunk a továbbiakhoz, Barbi!

 

Az értekezés elérhető az alábbi linkről: https://szie.hu/sites/default/files/szabo-bodi_barbara_ertekezes.pdf

Kapcsolódó tartalmak

A kis fekete nem a lefolyóba való

admin

Sauron szemével az élelmiszerpazarlás ellen

admin

Penészgyilkos technológia

admin