Hírek

A konferencia eredményei

A LIFE FOOD WASTE Platform Meeting 2018 rendezvény egyik kiemelt feladata volt, hogy az élelmiszerlánc szereplői szakmai műhelymunka során megvitathassák az egyes szektorok kihívásait és megoszthassák egymással tapasztalataikat az élelmiszerhulladékok keletkezésének mérséklésével kapcsolatban. A párbeszédeknek köszönhetően számos olyan terület került fókuszba, amelyek korábban ismeretlenek voltak, vagy mielőbbi megoldásuk sürgető lenne. Ezek közül szemezgetünk az alábbiakban.

 

        

 

  • Érdemes lenne az élelmiszerhulladékokkal kapcsolatos ismereteket a kiskereskedelmi szektorban dolgozók szakmai képzéseibe is beilleszteni, amely hosszú távon is elősegítené a körkörös gazdaság fejlődését.
  • Az egészségügyi és élelmiszerbiztonsági szempontok továbbra sem hagyhatók figyelmen kívül az élelmiszerek újraosztásának tervezésekor és megvalósításakor.
  • Annak érdekében, hogy a szakpolitikai döntéshozatal kellőképp megalapozott legyen, több adatra és információra van szükség az egyes élelmiszerhulladékkal kapcsolatos futó, vagy már lezárult projektek eredményeiről. A különböző támogatási programok (pl. LIFE, INTERREG, H2020) projektjei közötti hatékonyabb együttműködés az Európai Uniós támogatások sokkal célravezetőbb felhasználását tennék lehetővé.
  • A megmaradt és jótékony szándékkal felajánlott élelmiszerek mennyisége kellő támogatás és emberi erőforrás hiányában gyakran meghaladja az élelmiszerbankok és jótékonysági szervezetek feldolgozási és szállítási kapacitásait.
  • Az el nem adott élelmiszerek mennyiségének csökkentését ösztönző törvényhozás – mint például az Olaszországban alkalmazott élelmiszer újraosztást támogató intézkedés – sikeresnek bizonyult. A NOW LIFE projekt példaértékű munkája során olyan munkacsoportot hozott létre, amely befolyással volt egy hasonló irányvonal elfogadására.
  • Az élelmiszerhulladékok csökkentését célzó lépések eredményességének fokozása érdekében a szemléletformáló tevékenységeket érdemes lenne ösztönző vagy visszatartó erejű kormányzati beavatkozásokkal összekapcsolni.

 

        

 

Forrás: http://ec.europa.eu/environment/life/news/newsarchive2018/october/index.htm#waste

Kapcsolódó tartalmak

Komposztünnep 2021 – összefoglaló és eredményhirdetés

admin

Nagyvilági kezdeményezések 1.

admin

Szakmai rendezvény az étkezdei élelmiszerpazarlás csökkentéséért

Maradéknélkül