HírekJó gyakorlatok

Az európai polgárok véleményét kérdezték az élelmiszerpazarlásról

 

A 2022-ben indult Európai Bizottság Állampolgári Panel kezdeményezés lényege, hogy az Európai Unió bevonja az európai polgárokat az Unió legégetőbb problémáit érintő párbeszédekbe. Az első panel témája az élelmiszerpazarlás volt, amely rávilágít arra, hogy ez egy kiemelt fontosságú terület.

 

A panelbeszélgetésen való részvételre 150 európai polgárt kértek fel az Unió 27 tagállamából – köztük természetesen magyarokat is –, akiket véletlenszerűen választottak ki úgy, hogy reprezentálják a lakosság sokszínűségét lakóhely, nem, életkor, végzettség és gazdasági státusz tekintetében. Emellett külön kritérium volt, hogy a tagok legalább egyharmada 16 és 25 év közötti fiatal legyen. A 2 magyar paneltaggal, Nyika Eszterrel és Lajti Ágnessel készült interjú elérhető a Maradék nélkül program honlapján.

 

Magyarország számára különösen fontos esemény volt, mert  a panel munkáját segítő öttagú Tudományos Bizottságban való részvételre egy magyar szakembert, a Nébih Maradék nélkül programjának vezetőjét, dr. Kasza Gyulát is felkérték.  A bizottság feladata a téma összefüggéseinek és problémaink bemutatása az állampolgárok számára, valamint a csoportmunkák során felmerülő kérdések objektív megválaszolása volt.

 

 

Összesen 23 javaslatot fogalmaztak meg az EU-s állampolgárok, amelyről az utolsó napon szavazást is tartottak, így kialakult egy sorrend. Ezt figyelembe fogja venni az Európai Unió a jogalkotási és finanszírozási eljárásaiban. A javaslatok emellett hasznosak lehetnek a nemzeti és helyi élelmiszerpazarlás-megelőzési programok szervezői számára is.

 

Linkgyűjtemény:

https://citizens.ec.europa.eu/index_en

A 23 javaslat összefoglalója (angol): https://citizens.ec.europa.eu/system/files/2023-02/flw_eu-actions_fwrt_20230210_recom-cit_0_0.pdf

https://citizens.ec.europa.eu/document/download/890aef3d-4fdb-4182-9f96-0976724e34ec_en?filename=flw_eu-actions_fwrt_20230210_recom-cit_0_0.pdf

 

Kapcsolódó tartalmak

Maradék nélkül vetélkedő és tábor 2019

admin

Time’s up for food waste! konferencia Brüsszelben

admin

Tökéletlen zöldségeket a boltok polcaira!

admin