2023. április 24-25-én a Hungexpo Vásárközpont pavilonjaiban került megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, ahol a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével az agrár szakmák is bemutatkoztak az érdeklődök számára. A rendezvényre, amelyen a Nébih is a kiállítók között szerepelt, közel 15.000 látogató érkezett. A Nébih standjához érkezők játékos formában bővíthették tudásukat az élemiszerbiztonság és az élelmiszerpazarlás területén. A Nébih Oktatási Programja és a Maradék nélkül program mellett a látogatók a laboratóriumi feladatokba is bepillantást nyerhettek.
A rendezvény alatt főként általános- és középiskolás diákok, valamint tanáraik érdeklődtek a standunknál, ahol a gyerekek és a felnőttek egyaránt megtanulhatták hogyan kell komposztálni, vagy a szerencsekerék megpörgetésével lemérhették az élelmiszerbiztonsági kvízkérdésekkel tudásukat. A látogatók az elsajátított információk mellett szemléletformáló kiadványokkal és ajándéktárgyakkal gazdagodva távozhattak a Nébih standjától. Köszönjük szépen az érdeklődők lelkes részvételét!