HírekItt jártunk

A XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskola Öko Zsibongó programjai között a Maradék nélkül

Nagy örömmel vettünk részt a Fenntarthatósági Témahét során a XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskola Öko Zsibongó programján, ahol az érdekes programok között a Maradék nélkül foglalkozása is helyet kapott.

Az előadáson az élelmiszerhulladékok problémájának jelentőségét, a globális és a lokális hatásokat is megbeszéltük. Az élelmiszerpazarlással kapcsolatos statisztikák és adatok megdöbbentették a diákokat.

Az előadás során bemutattunk néhány praktikus tippet és ötletet, hogy hogyan lehet tudatosabban vásárolni, megfelelően tárolni az élelmiszereket, és kreatív módon felhasználni a maradékokat. A diákok érdeklődve kérdeztek a témával kapcsolatban.

Azt is megtudtuk, hogy az iskola elkülönítve gyűjti a használt sütőolajat. Nagyon örültünk, és szorgalmaztuk, hogy minél több diák csatlakozzon ehhez a kezdeményezéssel családjával. A sütőolaj nem megfelelő kezelése jelentős környezetszennyező hatássa mellett a csatornarendszert is megterheli.

Az előadást a kérdések köre zárta: arra kértük a diákokat, hogy tegyék fel meg nem válaszolt kérdéseiket vagy osszák meg saját tapasztalataikat és gondolataikat az élelmiszerhulladékokkal kapcsolatban. Bár félénken, de néhányan elmesélték saját praktikáikat a hulladékcsökkentés terén.

Bízunk benne, hogy az előadás inspirációval szolgált a diákoknak, és tudatos gondolkodásra ösztönözte őket az élelmiszerhulladékok csökkentése kapcsán.

Kapcsolódó tartalmak

A „háromlábú” répák dicsérete

admin

Lőrinc és a dinnye esete

Maradéknélkül

Európai Hulladékcsökkentési Hét az élelmiszerpazarlás tükrében

Maradéknélkül