HírekJó gyakorlatok

Folyékony kenyér

 

Rengetegszer hallottam azt a frázist, hogy „A sör folyékony kenyér!”, és igazából sosem értettem, mert a sörből nem lehet bundáskenyeret sütni, és megvajazni is elég macerás. De most eljött a pillanat, mikor végre megértettem (persze azért sejtem, hogy a mondás a sör energia tartalmára utal, mondván, aki sörözik, az bevisz annyi kalóriát, hogy már ennie sem kell), és ehhez egy érdekes új innováció segített hozzá.

 

Londonban elindult egy vállalkozás, amely annak felismerésén alapul, hogy a britek rengeteg élelmiszert pazarolnak. Amikor azt írjuk, hogy rengeteget, akkor azt szó szerint értjük, ez a tömeg ugyanis 15 millió tonna évente (egyébként a britek pazarolják a legtöbb élelmiszert az Európai Unió 28 tagországában), és ennek jelentős része kenyér. Nagy-Britanniában évente 900 000 tonna kenyeret sütnek, ennek 44%-a szemétbe kerül, vagyis került eddig.

 

A kukába kerülő pékáru egy része el sem jut a vásárlókhoz, mert a britek nem szeretik a kenyér sarkát és héját, ezért például a szendvicsgyártók ezeket a részeket már a termékek előállítása során kidobják. Ám, ez a felesleg most már újrahasznosításra kerül: a londoni Toast nevű vállalkozás azt tűzte ki célul, hogy a felesleges kenyeret, az erjesztéséhez újrahasznosítva kézműves söröket fejleszt, gyárt és árul. Helyben működnek, a helyi kenyér felesleget használják (és nem is adnak hozzá mást, csak komlót, élesztőt, és vizet), ezzel pedig több korszerű, a fenntarthatósághoz fontos elvet is megvalósítanak (pl.: megelőzik a pazarlást, helyi alapanyagokat használnak, a gyártást megújuló energiával oldják meg, Nagy-Britanniában a sörös palackjaik 60%-át újrahasznosítják).

 

Koncepciójuk és termékeik akkora sikert arattak, hogy egyrészt számtalan szakmai díjat nyertek, másrészt mára globális hálózattá váltak, még ha nem is a szó klasszikus értelmében. Nem a Toast cég lett multinacionális nagyvállalat, hanem az innováció, vagyis az, hogy felhasználják a felesleges kenyeret, terjed a világ több pontján. Mára olyan országokból is csatlakoztak sörfőzdék a hálózathoz, mint az USA, Norvégia, Brazília, vagy Dél-Afrika.

 

Forrás: https://www.toastale.com/

Kapcsolódó tartalmak

Maradékmentés: „Köretek újra töltve”

Maradéknélkül

Maradék nélkül kihívás: a teljes hét mérlege

admin

Fenntarthatósági Témahét alkalmából általános iskolában tanítottak a Nébih munkatársai

admin